Kiválthatná egész Franciaország CO2-lábnyomát, ha az amerikaiak kissé változtatnának az életmódjukon

Vágólapra másolva!
Meg lehetne spórolni Franciaország teljes éves üvegházhatású gázkibocsátását, ha az amerikaiak odafigyelnének néhány mindennapi apróságra - állítják a michigani egyetem kutatói.
Vágólapra másolva!

Tizenhét könnyen megvalósítható, gyakran még anyagilag is megtérülő életmód-változtató lépéssel az amerikai háztartások megspórolhatnák az Egyesült Államok teljes üvegházgáz-kibocsátásának 7,4 százalékát.

Ehhez elég lenne kevesebbet fogyasztó gépkocsival járni, szárítógép használata helyett szárítókötélre teregetni, vagy épp a fűtésrendszer termosztátját lecsavarni. Mindez a Michigani Állami Egyetem professzora, Thomas Dietz vezette kutatásból derül ki, amely az Amerikai Tudományos Akadémia hivatalos folyóiratában (Proceedings of the National Academy of Sciences, PNAS) jelent meg hétfőn.

A kutatók számításai szerint a legjelentősebb karboncsökkentő tétel a kevesebbet fogyasztó gépkocsik elterjedése lenne, de számottevő megtakarítást jelentene a házak szigetelésének javítása és az energiahatékonyabb háztartási gépek térnyerése is. Ezek mellett - érvelnek a kutatók - nem elhanyagolható az apró, szokásbeli változások hatása sem. Ide tartozik például, hogy stoptábla után ne padlógázzal startoljanak az autósok, vagy hogy télen tekerjék le a fűtést 20 Celsius-fokra.


A fogyasztók többet tehetnek, mint az energiahatékonyságon faragó mérnökök

A lakosság életmód- és szemléletváltásával nagyobb karbonmegtakarítás lenne elérhető, mintha nullára csökkenne a teljes amerikai kőolaj-finomító, vas- és acél-, valamint alumíniumipar kibocsátása - húzzák alá a kutatók. Az említett szektorok a leginkább szennyező iparágak közé tartoznak.

Jelenleg az amerikai lakosság háztartási energiafogyasztása felelős az ország üvegházhatású gázkibocsátásának 38 százalékáért és a teljes "világtermelés" 8 százalékáért. Amerikában egyedül a lakossági fogyasztás által okozott szennyezés is nagyobb, mint - Kína kivételével - bármely más ország teljes kibocsátása.

Forrás: AFP

"Feltaláltuk a tartós rombolást" - a Greenpeace aktivistái óriásplakátot feszítenek ki
a francia olajvállalat, a Total egyik olajtárolójára Le Havre kikötője közelében

A kutatók amellett érvelnek, hogy e roppant fogyasztás - és CO2-kibocsátás - csökkentése érdekében sokkal inkább a fogyasztói magatartás megváltoztatására, mintsem energiahatékonyabb technológiák kifejlesztésére vagy karbonkvóta-kereskedelmi rendszerek felállítására van szükség. A cikk szerint az életmódváltás az amerikaihoz hasonló mértékű karbonkibocsátás-csökkentést generálhatna Kanadában és Ausztráliában is, míg Európában és Japánban a százalékos hatás ennek körülbelül a felére rúgna.