Egy háborút könnyebb menedzselni: a klímastop esélyeiről

A klímaváltozás ellen fellépni olyan többfrontos háborúval ér fel, amelyről nem tudni, mikor következik be, pontosan milyen stratégiákkal érdemes felkészülni ellene, de semmit sem tenni a leginkább kockázatos. Antal Z. László és Hetesi Zsolt az utóbbi idők merész brit, finn és magyar CO2-csökkentési terveit értékeli.

Mintha kibocsátáscsökkentési verseny tört volna ki a nyugat-európai országok politikusai között. A premiert az Egyesült Királyság parlamentje tartotta: 2008. november 18-án megszavazták a világ első olyan klímatörvényét, mely azt tűzi ki, hogy 2020-ra 34, 2050-re 80 százalékkal csökkenjen az üvegházgázok kibocsátása az 1990-es szinthez képest.

A teljesítés érdekében a kelet-európai fülnek oly ismerős "ötéves terveket" vezettek be Nagy-Britanniában. E szerint a csökkentendő szennyezésmennyiséget ötéves lefutású szénköltségvetésekre bontják, és őfelsége kormányának minden év végén előrehaladási jelentést kell benyújtania a parlamentnek, hogy az ötéves tervekből származó éves célokat teljesítették-e.

Hasonló kezdeményezéssel élt a finn kormány: nemrég fogadták el azt a stratégiát, amely szerint a szén-dioxid-kibocsátást a '90-es szint 20 százalékára kell leszorítani 2050-re. Ennek érdekében valószínűleg az egész energiaszektort és közúti közlekedést gyakorlatilag szennyezésmentessé kell tenni. A harmadik állam Norvégia, melynek kormánya 40 százalékos kibocsátáscsökkentést vállalt a következő negyven évre. Itthon a Magyar Természetvédők Szövetsége javasol klímatörvényt és kvótarendszert a benzin, a gázolaj, a földgáz és általában minden fosszilis energiahordozó felhasználására. A javaslatot 195 civil szervezet támogatja, előkészítését 324 parlamenti képviselő szavazta meg.

Mivel járna, ha Magyarország hasonló csökkentést vállalna?

Milyen lehetőségeik vannak a kibocsátásmérséklésben gondolkozó döntéshozóknak? A kérdésre dr. Hetesi Zsolt, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport tagja, az ELTE csillagászati tanszéke tanára és Antal Z. László, a MTA Szociológiai Intézete Éghajlatváltozás Kutatóműhelyének vezetője válaszol.

"A finn kormány célkitűzésén látszik, hogy nem számítás, hanem politikusi elhatározás eredménye. Ilyen kerek számokat csak a tárgyalóasztal mellett lehet produkálni" - szögezi le kiindulópontként Hetesi Zsolt. Az ilyen mértékű csökkentést mindenképpen szükségesnek tartja Antal Z. László is, hozzátéve, hogy jelenlegi ismereteink szerint a technikai lehetőségeink most nem adottak erre.

Hetesi abból indul ki, hogy a leggyorsabban, átlag fölött a közúti szállítás CO₂-szennyezése nőtt 1990 és 2004 között, az EU huszonöt tagállamának szén-dioxid-kibocsátását nézve (17,7-ről 22,3 százalékra). A vasúti közlekedés is több üvegházgázt termelt 2004-ben, mint tizennégy évvel korábban.

Mely területek termelnek továbbá a globális felmelegedéshez és klímaváltozáshoz vezető szén-dioxidot az EU huszonöt tagállamában? A legnagyobb szennyező az energiaszektor, amely a légkörbe engedett CO₂-mennyiség 39 százalékát termeli meg. Annyi a különbség a szállításhoz képest, hogy az energiaszektor kibocsátási részaránya nem változott, magyarán ugyanolyan mértékben szennyezett az egész arányát nézve 2004-ben, mint 1990-ben. Hasonló a helyzet a háztartások esetében: 1990-ben is a CO₂-kibocsátás 12 százalékáért voltak felelősek, mint 2004-ben. Egyedül a szolgáltatások relatív kibocsátása csökkent ebben a tizennégy évben.

Kamionok légióit mozgatja a fogyasztói kultúra

Nem véletlen, hogy a közúti szállítás egyre inkább szennyez, mivel egyre több és több áru mozog az utakon - magyarázza Hetesi Zsolt. Ha pedig a döntéshozók merész kibocsátás-csökkentési tervekkel foglalkoznak, s azokat végre is akarják hajtani, akkor ezzel kell szembemenniük.

Dugó Los Angelesben. Kalifornia főügyésze indított eljárást először a világon hat vezető amerikai
és japán autógyártó ellen, mert úgy vélte: a cégek nem ártatlanok a globális felmelegedésben

Például azt kéne elérniük, hogy a cégek - a multinacionális nagyvállalatoktól el egészen a kisvállalkozásokig - visszatérjenek a korábbi, készletezős rendszerre, és ne just-in-time inventory-ban gondolkozzanak (ami azt jelenti, hogy egy cég csak akkor és csakis akkor tart igényt egy alapanyagra vagy részegységre, amikor a gyártási folyamatban éppen szüksége van rá; ezzel jelentősen csökkennek a cégek raktározási költségei, de sokkal több árut kell sokkal több helyszínre elszállítani - a szerk.). Vagyis ha az a cél, hogy kevesebb kamion közlekedjen, hogy kevesebb áru mozogjon, akkor nem árt visszavenni a fogyasztói igényekből.

Klímaparadoxonok

"Az üvegházgázok kibocsátásának 80 százalékos visszafogása csakis úgy képzelhető el, ha fogyasztáscsökkentéssel jár együtt" - figyelmeztet Antal Z. László. "Ez az, amire jelenleg nehéz megfelelő megoldásokat találni: hogyan tudjuk elérni, hogy a magas szintű fogyasztáshoz hozzászokott emberek csökkentésben gondolkozzanak? Az életszínvonal milyen jellegű változásaival járna ez együtt? Hogyan lehet mindezt az emberekkel elfogadtatni, miközben a helyi vezetők is a választások megnyerésében érdekeltek, és elsősorban a minél nagyobb ígéretekkel szokták a választókat szavazásra biztatni?

Ezek a legfőbb kérdések, hiszen az üvegházgázok kibocsátási szintje Magyarországon háromszorosan haladja meg azt az átlagot, melyet a Föld elnyelőképessége elbír, de a nyugat-európai országokban öt-hatszoros a különbség. Egy sajátosan ellentmondásos helyzetben élünk. A növekedési kényszer és a kibocsátáscsökkentés ellentmondását szoktam én klímaparadoxonnak nevezni. Ha ennek feloldására is van a politikusoknak - vagy bárki másnak - jó javaslata, akkor elképzelhető: van esély a 80 százalékos csökkentésre. Ám ezeket a konkrét javaslatokat még nem ismerem" - mondja a szakértő.

A szállítással és a közlekedéssel egyéb gondok is vannak. A legfontosabb: fogyóban van a kőolaj - egészíti ki a fentieket Hetesi Zsolt. A legtöbb energetikai szakember és geológus egyetért abban, hogy valamikor 2040-ig szükségképpen eléri az olajkitermelés azt a csúcsot, amin túl a véges készletek elkezdenek kiapadni, és nem növelhető tovább a kitermelés. A nagy kérdés az, hogy mikor következik be ez a csúcs. Van olyan szakember, aki szerint már 2015 előtt bekövetkezik a tetőzés, de Hetesi szerint ez valószínűleg már megtörtént 2008 júniusában, mikor egy nap alatt 86 millió hordó olajat hoztak felszínre.

Jégszobrok Berlin belvárosában. Nele Azevedo brazil művész ezer olvadó figurával
hívta fel a figyelmet a klímaváltozásra 2009 szeptemberében

Hogy ez a csúcs valóban tavaly volt, vagy tíz éven belül lesz, vagy húsz éven belül, az végül is szinte mindegy: mindenképp komoly változásoknak nézünk elébe, mondja a kutató: "Világszerte 8-900 millió kocsi közlekedik az utakon. Ha 2050-ben még közlekedni akarunk és nagymértékű szén-dioxid-csökkentést is el akarunk érni, akkor pár év alatt (pontosabban a két-három évtől a két évtizedig terjedő időszakban) az egész mennyiséget nem szennyező meghajtású modellekre kell kicserélnünk. A legnagyobb probléma pontosan az idő rövidsége. Az emberiségnek nyolcvan évébe került az autós közúti közlekedés jelenlegi rendszerének kiépítése, de a változtatásra nincs további nyolc évtized."

Ha háború lenne, tudnák, mit kéne lépni

Nagy kérdés, hogy ilyen súlyú változtatásokhoz lesz-e döntéshozói akarat. Tony Blair miniszterelnök 2006-ban arra figyelmeztette a nagy-britanniai településeket, hogy kormánya sok mindent elért ugyan a klímaváltozás ellen, de egyedül nem képes megbirkózni a problémával - mert például a multinacionális vállalatok túl erősek. Ezért azt javasolta, hogy mindenki dolgozza ki a saját klímastratégiáját. (A helyi kezdeményezésekre az északnyugat-angliai Ashton Hayes a példa, ami az ország első nulla CO₂-kibocsátású települése akar lenni.)

Ez Antal Z. László számára úgy hangzott, mintha Churchill azzal állt volna elő a világháborúban, hogy mindenki védje meg magát a németek ellen - nyilatkozta a Magyar Narancs szeptember 17-i számában. "Ez a mondat a sajátos politikai szituáció tudomásulvétele volt" - mondja kérdésünkre a kutató. "Gondoljunk bele: egy olyan államban, ahol hihetetlenül komolyan veszik az éghajlatváltozást, egy kormányfőnek muszáj kiállnia a nyilvánosság elé, azt mondva, ő egyedül nem képes megvédeni az országot. Szerintem elég elképesztő a mostani helyzet. Az EU, benne Magyarország és Nagy-Britannia vezetői pontosan tudják, hogy az éghajlat módosulása az itt élők életét, egészségét, a társadalom normális működését nagyon súlyosan veszélyezteti. Ha ez háborús konfliktus lenne, akkor meglévő forgatókönyvek alapján pontosan tudnák, milyen lépéseket kell megtenniük, s ezeket meg is tennék."

Mi gátolja a döntéshozókat?

"Teljesen új a helyzet. Lényeges különbség az is, hogy nem lehet pontosan tudni, mikor következnek be a klímaváltozás várható hatásai. Van ugyan bizonytalanság, de nagyfokú tehetetlenséget is látok. Ha a brit miniszterelnök bejelenti, hogy nem tud megoldással szolgálni, az egy nagyon komoly üzenet arra nézve, hogy az a politikai rendszer, melyben mi is élünk, megbéklyózza a politikusok kezét. A politikusok kettős szorításban élnek: részben a növekedési kényszer és a gazdasági élet szereplői befolyásolják döntéseiket, részben a választási rendszer foglyai. Így nem tudják meglépni mindazt, amit nagyon pontosan tudnak, hogy meg kellene tenniük. Ez a másik klímaparadoxon" - mondja a szociológus.

A nagy energiablöff

A merész kibocsátás-csökkentési tervek árnyékában nem egyszerű a kis- és középvállalkozások sorsa, melyeknek nincs elegendő tőkéjük az alacsony ökolábnyomú technológiák alkalmazására. Többek között erről szól Larry Klein dokumentumfilmje, A nagy energiablöff. Nézd meg november 5-én 15 órától, 7-én 9.30-tól az OzoneNetwork műsorán:


A nagy energiablöff - részlet

"Egy olyan kis ország, mint Magyarország a közlekedésen túl az energiatermelés átalakításával foghatja vissza a finn célokhoz hasonló mértékben a szén-dioxid-kibocsátást és mérsékelheti függőségét is" - vázol fel egy megoldási lehetőséget Hetesi Zsolt. "Ugyanis az energiaszektor jelentős mértékben függ az ősmaradványi (fosszilis) energiaforrásoktól. Magyarországon a teljes energia-előállítás 37 százaléka földgázból, 27 százaléka kőolajból származik. Paksot leszámítva az áramtermelés is lényegében földgáztól függ, hasonlóan a távfűtéshez - és manapság már a kis falvakban is gázzal fűtenek.

Áram nélkül a városi élet gyakorlatilag ellehetetlenül. A probléma azonban az, hogy új atomerőművek és a megújuló erőforrások rendszerbe állításával tizenöt éves lemaradásban van az egész világ, tehát Magyarország is. Ha nem vesszük ide a vízerőműveket, jelenleg a világ energiaszükségletének mindössze egy-két százalékát fedezik megújuló energiaforrásokból. Ezt kéne 40 százalékra kéne feltornászni addigra, amikorra a fosszilis erőforrások határozottan kezdenek elfogyni. Ehhez is kevés az idő."

Antal Z. László: "Az elkövetkező évtizedekben radikálisan csökkenni fog az »olcsó« energiahordozók mennyisége, s éppen ez az, amire a modern társadalmak felépülnek. Teljesen új helyzetben fogjuk találni magunkat, mikor a jelenlegi ár duplájáért-triplájáért sem lehet majd benzint, gázolajat, földgázt venni, mert olyan mértékben fognak kiapadni a lelőhelyek. Lehetővé kell tenni, hogy az emberek élni tudjanak azokkal az energiaforrásokkal, melyekkel, ha szűkösebb körülmények között élve is, de fel tudják váltani a fosszilis energiahordozókat. Vagyis át kell gondolni az egész társadalom »energiabázisát«".

Takarékoskodni sem lehet a végtelenségig

Hetesi szerint négy fő irányba rendeződnek az energiaválság elkerülését célzó szakmai álláspontok. Az első irányzat főleg arra alapoz, hogy fel lehet skálázni a megújuló energia termelését - ezzel az a gond, hogy ez a folyamat még most sem indult be. A második irányzat főleg az energiafelhasználás hatékonyságának növelésében látja a kivezető utat. A takarékoskodás viszont egy hiperbolikus függvénnyel írható le, vagyis az elején sokat lehet spórolni, de aztán egyre kevésbé van mit visszafogni.

A harmadik irányzat a nulla növekedésre alapoz, ami azt jelenti, hogy a gazdasági növekedést le kell állítani. A negyedik irányzat azt mondja: teljesen mindegy, mit teszünk, mert a folyamat már megállíthatatlan. A kutató személyes álláspontja szerint a klímaváltozás és az erőforrások kimerülésének kihatásait az első, a második és a harmadik módszer egybefogásával lehet tompítani.

Érdemi lépéseket Magyarországon és másutt az unióban akkor lehetne tenni, ha minden egyes ember nagyon pontos tájékoztatást kapna az éghajlatváltozásról - teszi hozzá Antal Z. László. "Csak a lakosság töredéke tudja, hogy az éghajlatváltozásnak milyen következményei lehetnek, és azok körülbelül mikor következhetnek be. A klímatudatosság növelése lenne az első és legfontosabb lépés. A legtöbb szakember nagyon is kevésnek tartja az uniós, 2020-ig szóló 20-30 százalékos kibocsátáscsökkentési terveket. Ám a 80 százalékos javaslatnak (2050-ig) akkor van esélye, ha előbb pontos tájékoztatást kapnak az adott ország lakói. Ezt követően pedig az energiafelhasználás terén kellene teljesen új gondolkodásmódot és gyakorlatot meghonosítani."

"Át kell szerveznünk az egész hálózatrendszerünket" - mondja Hetesi Zsolt, hozzátéve, hogy ez csak azért tűnik fájdalmasnak, mert a ma élők az utóbbi ötven év növekedési boomjához vannak hozzászokva. "Egy fél évszázaddal ezelőtt más világ volt. Abban is biztos vagyok, hogy 2050-re sokkal tisztább energiaforrásaink lesznek - például úgy, hogy a ruhákat ismét a napon fogjuk szárítani, nem szárítógépben. De hozzátenném: kevesebb energia is lesz."