Orvosmeteorológia - hosszú hétvége frontokkal

Vágólapra másolva!
A három napos hétvége borongós, tartósan esős idővel kezdődik, csak vasárnap várható javulás. A hét utolsó napján már élvezhetjük a napsütést is, szabadtéri programokat erre a napra szervezzünk. 
Vágólapra másolva!

A Meteo Klinika tájékoztatása szerint pénteken a keleti határszélen eleinte még melegfronti hatások érvényesülnek, később azonban itt is a hazánkat elérő hidegfront terheli a szervezetet. A szombat frontmentes napot hoz, míg vasárnap melegfronti hatásokra készülhetsz.

Pénteken keleten eleinte még melegfronti hatás érvényesül, a Dunántúlon azonban már a délelőtt folyamán északnyugatira fordul a szél az érkező hidegfrontnak köszönhetően. A csúcshőmérséklet 15 fok körül alakul. A frontra érzékenyek vérnyomás ingadozásra, ízületi és izomfájdalmakra, fejfájásra panaszkodhatnak. Mérséklődik az éjszakai lehűlés, de reggel ismét ködfoltok zavarhatják majd a vezetést. Ezen kívül az esőtől nedves utak is sok helyen problémát okozhatnak. Tartós esőzésre számíthatsz ezen a napon, így az esernyőt vidd magaddal.

Szombaton front már nem fogja terhelni szervezetünket. A levegő maximum 15 fokosra melegszik fel, nyugaton várható tartósabb esőzés. Élénk lesz a légmozgás, így a fokozottan érzékenyek fejfájást, szédülést tapasztalhatnak. Nyugaton továbbra is szükség lesz az esernyőre, esőkabátra. A szabadtéri programok tervezésével inkább várjuk meg a vasárnapot. A közlekedők a nyugati megyékben vizes, csúszós útszakaszokra készüljenek, óvatosan vezessenek.

Vasárnap melegfronti hatás érvényesül. A frontra érzékenyek vérnyomás csökkenést, alvászavarokat tapasztalhatnak. Mérséklődik a légmozgás, kellemes őszi időre készülhetsz, több-kevesebb napsütéssel. Csapadékra már nem kell számítani, így ez a nap kedvez a kirándulás szerelmeseinek. Továbbra is 15 fok körül várható a csúcshőmérséklet. Hajnalban helyenként köd képződik, óvatosan közlekedj az utakon, hiszen a ködös útszakaszokon hirtelen lecsökken a látástávolság.