Orvosmeteorológia - gyenge fronthatások a hétvégén

Vágólapra másolva!
A hétvégi pihenőnapokon is marad a borongós, hideg idő, elszórtan csapadék is kialakul. Élénk, helyenként erős lesz a légmozgás, és továbbra is csak 10 fok közeli hőmérsékletek lesznek jellemzők. Hajnalban pedig helyenként már 0 fok alá csökken a hőmérséklet.
Vágólapra másolva!

A Meteo Klinika tájékoztatása szerint a szombati frontmentes napot, vasárnap és hétfőn kettős fronthatások követik. Az érkező frontok mellett az élénk, olykor erős szél is okozhat panaszokat, ha fokozottan érzékeny vagy, szédülést, fejfájást tapasztalhatsz.

Szombaton számottevő fronthatás nem várható. Élénk lesz az északnyugati szél. A változóan felhős időben néhány órára a nap is kisüt. Nyugaton kisebb eső, zápor, a hegyekben hózápor előfordulhat. Továbbra is hideg időnk lesz, helyenként azonban már 10 fok fölé melegszik a levegő. Továbbra is öltözzünk rétegesen. Hajnalban helyenként fagypont alá süllyed a hőmérséklet, a legyengülő légmozgás miatt talajmenti fagyokra kell készülnöd. A közlekedők óvatosan vezessenek, helyenként csúszósak lesznek az utak, és a reflexek tompulása miatt megnő a reakcióidő.

Vasárnap kettős fronthatást, azaz hideg- és melegfronti hatásokat egyaránt tapasztalhatsz. Élénk lesz az északias szél. A front hatására fejfájást, reumás panaszokat, vérnyomás ingadozást, fáradékonyságot, koncentrációs nehézségeket, alvási zavarokat tapasztalhatsz. Többnyire erősen felhős lesz az ég, a keleti megyékben eső, zápor, a hegyekben akár hózápor is várható. A maximum hőmérséklet 8 fok közelében alakul, továbbra is melegen kell öltözni. Éjjel helyenként 0 fok alá csökken a hőmérséklet. A közlekedők főként a keleti országrészben készüljenek csúszós útszakaszokra.

Hétfőn szintén kettős fronthatásra kell készülnöd. Élénk, helyenként erős lesz az északkeleti szél. Keleten többnyire felhős lesz az ég, itt eső, zápor is várható. A csúcshőmérséklet továbbra is csak10 fok közelében alakul, ezért napközben is öltözködj melegen. Hajnalban helyenként ismét 0 fok alá hűl a levegő. A vezetést keleten nedves útszakaszok nehezíthetik.