Kipurgálja a fokhagyma a metántermelő teheneket

Vágólapra másolva!
Legalább egynegyedével csökkenti a tehenek természetes metántermelését egy brit cég foghagyma-kivonata. A szarvasmarhák több metánt termelnek, mint amennyit emberek az egész közlekedéssel össze tudnak hozni.
Vágólapra másolva!

Ha az üvegházhatású gázokról van szó, az emberek többsége az autókra gondol. A valóság viszont az, hogy a globális felmelegedést okozó gázmennyiség mintegy 20 százalékát a tehenek termelik.

Egészen pontosan arról a körülbelül 500 milliárd liter metánról van szó, amelyet a nagyjából egymilliárdos tehénállomány termel nap mint nap. Ez a mennyiség több, mint amennyit az összes gépkocsi, kamion, repülőgép és hajó termel naponta. A metánkibocsátás megfékezése azért fontos kérdés, mert egységnyi metán 21-szer inkább üvegházhatású, mint a szén-dioxid.


Fokhagymaszaggal a metán ellen

Egy brit start-up cég, a Mootral a Wales-i Neem Biotech-kel együttműködve olyan, tápanyaghoz keverhető adalékot fejlesztett ki, amely legalább egynegyedével csökkenti a csordák metánkibocsátását (a cég neve különben a tehénbőgés mú-jából és a "[karbon]semleges" jelentésű neutral szóból származik). A Mootral-féle fokhagymakivonatot a szarvasmarhák ivóvizébe kell keverni. A fokhagyma természetes antibiotikum, így csökkenti a tehenek és juhok emésztőrendszerében metánt termelő baktériumok számát. A cég szerint a fokhagymakivonat használatával évente 30 angol font (mintegy 9300 forint) értékű CO2-kibocsátási kreditet lehetne megspórolni állatonként.

A Neem Biotech már kereskedelmi mennyiségben gyártja az allicint tartalmazó kivonatot (ez a szulfinil vegyület felelős a fokhagyma erős szagáért és ízéért). A megoldásnak valószínűleg lesz piaca, mert Dánia, Észtország és Írország döntéshozói azt fontolgatják, hogy kérődzőnként üvegházgáz-kibocsátási adót fognak kivetni a gazdálkodókra és állattartó telepekre.