Kiállnak a megtámadott klímakutatók mellett a brit tudósok

Vágólapra másolva!
Több mint 1700 tudományos kutató írta alá azt a nyílt levelet, amely az összeesküvéssel és félretájékoztatással vádolt brit klímakutatókat támogatja.
Vágólapra másolva!

Több mint 1700 tudományos kutató írta alá azt a nyílt levelet, amiben kiáll a hackertámadás áldozatául esett Kelet-angliai Egyetem klímaközpontjának munkatársai mellett. A központ szervereiről több ezer e-mailt és egyéb dokumentumot az elmúlt 13 évből. A klímaszkeptikusok szerint a levelek hatalmas összeesküvést lepleznek le, melynek célja az lenne, hogy a közvélemény meggyőződjön róla: a globális felmelegedést emberi tényezők okozzák.

A vitában most megszólaló brit kutatók azt közölték: a lehető leghatározottabban megbíznak a felmelegedés okait feltáró bizonyítékokban, és abban a tudományos alapon levont következtetésben, mely szerint elsősorban éppen az emberi tevékenység vezet el a klímaváltozáshoz.

"A bizonyítékok több évtizedes, aprólékos és fáradtságos tudományos kutatómunka eredményei, melyben több ezer, a szakmai elvárásoknak a leginkább megfelelő tudós vett részt világszerte. A kutatásokat többszörösen ellenőrizték, az eredményeket követhető módon publikálták.

A klímaváltozás tudománya olyan alapkutatásokból indul ki, melyeket a tudományágak egyre tágabb köre szolgáltat. Professzionális kutatóként, egyetemi hallgatóktól kezdve és professzorokkal bezárólag egyetértünk a Kormányközi Testület a Klímaváltozásról (IPCC) negyedik számú jelentésének megállapításaival" - áll a nyílt levélben. Az IPCC a jelentésbe foglalt végkövetkeztetése az, hogy a "klímaváltozás ténye vitathatatlan", és "a Föld átlaghőmérsékletének a 20. század közepétől tartó emelkedésének túlnyomó részben és nagy valószínűséggel az emberi eredetű üvegházgáz-koncentráció okozza". A nyílt levél itt olvasható a The Times webes változatán.

A nyílt levelet gyakorlatilag minden brit, a klímaváltozással foglalkozó tudományos intézményből támogatták aláírásokkal a kutatók , az Aberdeeni Egyetemtől kezdve a Cambridge-től a londoni King College-on és a meteorológiai kutatóközponton (Met Office) át az Oxfordi Egyetem és a Zoológiai Társasággal bezárólag.