Vágólapra másolva!
A kánikulával való hétköznapi küzdelem után jól esne a hétvégi fürdőzés, de az időjárás - úgy tűnik - ezt nem engedi meg nekünk. Szombaton legfeljebb a keleti határszélen lesz eleinte nyári idő, nyugatról viszont hidegfront érkezik. Vasárnap kirándulóidőt a számítások szerint a hétköznapokon ismét erős hőhullám váltja fel.
Vágólapra másolva!

A nyár eddigi legerősebb hőhullámát éljük át, különböző erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, minél jobban elviseljük a nagy hőséget. Csak azon szerencsések maradnak ki ebből, akik most töltik szabadságukat. A többiek a hétvégére várnak, hogy valahol egy medence vagy a vízpart mellett kipihenhessék a fáradalmakat. A kánikula azonban pénteken véget ér, szombaton hidegfront érkezik erős széllel, záporokkal, zivatarokkal. A számítások szerint csak a keleti határszélen lesz nyári idő a nap első felében.

A hidegfrontot követően vasárnap mérsékelten meleg időnk lesz, amely inkább a kirándulásnak kedvez, bár a 25 fok körüli hőmérséklet strandidőnek is mondható. A vizek egy nap alatt csak kissé hűlnek le.

A jövő hét elején természetesen újra egy erős hőhullámra van kilátás, így ismét megküzdhetünk a kánikulával a munkanapok során.