Kánikula a napforduló hétvégéjén

Vágólapra másolva!
A hétvégén az év leghosszabb napjai egyben a kánikula visszatérését is meghozzák. Különösen vasárnap haladja meg sokfelé a hőmérséklet a 30 fokot. Természetes vizeink hőmérséklete gyorsan emelkedik. Az UV-sugárzás éves maximumát éri el, ilyenkor legveszélyesebb a napozás. A jövő héten folytatódik a nagy meleg.
Vágólapra másolva!

Június 21-én, szombaton közép-európai idő szerint hajnali kettőkor következik be a nyári napéjegyenlőség. Ekkor a nap a Ráktérítőnek egy a Hawaii-szigetektől nagyjából 2000 kilométerre keletre eső pontján delel pontosan merőlegesen, amely egyben az év legészakibb merőleges delelésének felel meg.

A hétvégén delel hazánkban is a legmagasabban a nap, mintegy 66o-ot zár be a vízszintessel, és ezek egyben az év leghosszabb napjai, napkeltétől napnyugtáig két perc híján 16 óra telik el.

A napforduló egybeesik a kánikula visszatérésével. Szombaton nagyjából az ország felén, vasárnap szinte mindenütt eléri vagy meghaladja a hőmérséklet a 30 fokot, a déli megyékben 32 fokra melegszik a levegő. Természetes vizeink, amelyek a hét eleji változékony időben lehűltek, most gyors melegedésen mennek keresztül, vasárnap már a fázósabbak is fürödhetnek bennük.

A nagy napmagasság derült éggel párosulva azt is jelenti, hogy az UV-sugárzás éves maximumát érhetjük el. 11 és 15 óra között nem ajánlott védelem nélkül hosszabb ideig a tűző napon lenni. Megfelelő öltözet és fényvédőszerek használata javasolt!

A hőség hétfőn tovább fokozódik, sőt kisebb ingadozásokkal a jövő hét nagy részén kánikulára készülhetünk.