Sivatagi levegő volt felettünk csütörtökön

Vágólapra másolva!
Szélsőségesen száraz volt a levegő hazánkban csütörtökön. A sivatagi értékek kialakulásában a keddi hidegfront és az aszály egyaránt szerepet játszik. Közérzetünk számára kifejezetten kedvező lehet a sivatagi levegő. A párolgás rendkívül magas, sokat kell locsolni.
Vágólapra másolva!

A keddi hidegfront után szerdán még hűvös, alacsony harmatpontú levegő érkezett hazánk fölé. Csütörtökön már nem volt utánpótlása a hűvös légtömegnek, gyors melegedés kezdődött. Mivel a talaj országszerte száraz, onnan alig párolog be nedvesség a légkörbe. A forró felszínről elindult feláramlások átkeverték a légkör alsó 1000-2000 méterét, ami a kevés reggeli párát is elszállította.

Így csütörtök délutánra sivatagiasan szárazzá vált a levegő. A középső országrészben a 29 fokos hőmérséklet mellett 4-6 fok volt a harmatpont, ami 25 százalék alatti relatív páratartalmat jelent. Összehasonlításul: csütörtökön Kairóban és Tuniszban egyaránt 30 százalékos páratartalmat mértek napközben.

Megfelelő folyadékbevitel esetén az alacsony páratartalom kifejezetten kedvez a szervezetnek, sokkal könnyebben el tudjuk viselni a meleget. Ugyanakkor a felgyorsult párolgás jelentősen nagyobb vízhasználatot jelent az öntözésben.

Péntek délben ismét nagyon alacsony páratartalomra készülhetünk. Délután a magasban kissé nedvesebb levegő érkezik, de a felszín közelében ez leginkább csak ott jelentkezik, ahol rövid záporok érkeznek. Ez pedig csak kevés helyen várható. A hétvégén várhatóan határozottan párásabbá, fülledtebbé válik a levegő.