Ismét megdőlt az országos napi rekord

Vágólapra másolva!
Miközben az északnyugati határszélen megjelentek a hidegfrontot kísérő első záporok és zivatarok, a délkeleti országrészben 39 fokig emelkedett a levegő hőmérséklete, megdöntve ezzel a korábbi 38,4 fokos rekordot, amelyet 1988-ban Tihanyban mértek.
Vágólapra másolva!

A napok óta tartó hőségnek a ma délután érkező hidegfront átmenetileg véget vet.

Magyarország északnyugati területeit elérte a hidegfront, melyet erős széllökések, záporok és zivatarok kísérnek, aminek következtében már elkezdődött a hőmérséklet csökkenése ezeken a területeken. Ugyanakkor a délkeleti országrészben még ma is tart a hőség, sok helyen emelkedett a levegő hőmérséklete 38 fok fölé. Szeged környezetében pedig már elérte a 39 fokot, megdöntve ezzel a korábbi melegrekordot. A délutáni órákban még tovább emelkedhet a hőmérséklet, mert a front csak a késő délutáni, esti órákban éri el a keleti határszélt.

A hőhullámnak, amely eddig időjárásunkat alakította és múlt hét szerdától már ötödszörre döntötte meg az országos melegcsúcsot, valószínűleg ez lesz az utolsó rekorddöntő hatása. A hidegfront érkezésével megszűnik az afrikai forró levegő utánpótlása. A meleg nyári idő azonban a következő napokban is folytatódik.

A részletes időjárásról és az érkező hidegfrontról részletesen itt olvashat.