Példátlan veszélyekkel fenyeget a klímaváltozás

Vágólapra másolva!
Hatalmas érdeklődés kísérte az egyik legtekintélyesebb klímaváltozással foglalkozó világszervezet, az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) jelentésének közzétételét. A jelentés méreténél, összetett tartalmánál fogva még hosszú időre ad munkát az elemzők és a regionális hatásokat feldolgozni hivatott kutatók részére. Mindenesetre a benne lévő megállapítások máris megdöbbentőek: bármelyik megvizsgált verzió esetében komoly veszélyekkel kell szembenéznie az emberiségnek. Persze a szkeptikusok több dolgot megkérdőjeleznek. Az [origo] Időjárás rovata szakembereinek elemzése.
Vágólapra másolva!

A felfokozott várakozás részben annak szólt, hogy a jelentést a világ egyik legtekintélyesebb klímakutatással foglalkozó szervezete - a WMO (a meteorológiai világszervezet) és az UNEP (az ENSZ környezeti programja) által 1988-ban létrehozott kormányközi panel - készítette több éves átfogó munkával. Másrészt a professzionális kommunikáció megtette a hatását, a világ laikus közvéleménye is nagy érdeklődéssel fogadta az előrejelzéseket.

A jelentés nem cáfolt rá a várakozásokra: olyan vízió bontakozik ki belőle, mely szerint az emberiség teljes egésze komoly veszélybe kerülhet a klímaváltozás következményeképpen. A prognózis legfontosabb része szerint az emberi tevékenység által a légkörbe juttatott üvegházgázok az évszázad végére több fokos melegedést okoznak, ennek megfelelően környezetünk és életfeltételeink igen jelentősen megváltoznak.


A klímaváltozás okozója

A jelentés tényadatai szerint a szén-dioxid - az egyik legfontosabb légköri üvegházgáz - koncentrációja 1750 óta 35 százalékkal emelkedett. A mai érték 650 ezer évre visszatekintve is a legmagasabbnak számít. Nagy jelentőségű, hogy az emelkedés 78 százaléka a fosszilis tüzelőanyagok - mint pl. fa, szén, kőolaj, földgáz - elégetésére vezethető vissza, ami nem természetes folyamatok, hanem az emberi tevékenységnek a következménye. Ezzel a jelentés lándzsát tör a globális felmelegedés antropogén (emberi tevékenységhez kötődő) eredete mellett. Ezzel azt is kijelenti, hogy a most tapasztalható felmelegedés nem tekinthető természetesnek, hanem egy olyan, korábban soha nem létező folyamatról van szó, amit az ipari forradalom óta felgyorsult ipari fejlődés vont maga után.

Valójában a szkeptikusok legnagyobb csoportjával ez a kijelentés kerül a legélesebb ellentmondásba. Szerintük ugyanis a klíma jelenlegi ingadozása egy mindig is meglévő természetes hullámzásnak egy éppen felfelé ívelő szakasza, ami ellen nem csak hogy nem kell, de nem is tudunk semmit sem tenni. A szkeptikusok kétségbe vonják az IPCC teljes függetlenségét és felvetik túlzott "zöld" irányú elkötelezettségét, utalva a szervezet alapvető céljára, a humán eredetű éghajlatváltozás kutatására.