Vágólapra másolva!
Egy brit kutatóintézet állítása szerint az újságok, a környezetvédők, sőt az Egyesült Királyság kormánya a klímaváltozás témakörét rendszeresen a "klímapornó" szintjén használja. Ezzel arra céloznak, hogy egyes orgánumok úgy teszik ki címlapjukra - öncélú csalogatónak - a klímaváltozást bemutató kataklizmatikus képeket és grafikonokat, ahogy a meztelen nőket szokás a pornóújságok esetében. Ennek a gyakorlatnak igen káros következményei is lehetnek.
Vágólapra másolva!

Valódi veszély a klímaváltozás

Mindannyiunkat fenyegető, bizonyítottan komoly veszély a klímaváltozás. Szokás ezt az emberiséget fenyegető legnagyobb kockázatnak is nevezni, joggal. Ugyanakkor a tudomány még nem képes megfelelően feltárni a globális felmelegedés hátterét és pontosan prognosztizálni a várható eseményeket.

Az ilyen nagy horderejű, ugyanakkor kellően még nem magyarázott problémák körül divatossá válhat és tág teret kaphat a találgatás, a túlzás és az értelmetlen ijesztgetés. Olcsó lehetőséget kínál mindez a szenzáció kihasználásában érdekelt egyének, szervezetek és médiumok számára, amelyek úgy tűnik, élnek is vele.

A brit kutatások - "klímapornó"

A brit IPPR (Institute for Public Policy Research) független kutatóintézet szerint az időjárási jelenségekkel kapcsolatos riasztó képanyagok túl gyakori használata kétségbeesést okozhat, és könnyen a reménytelenség érzetét keltheti az emberekben. A kutatóintézet vezetője szerint manapság a média túlzott módon használja ezeket az eszközöket a klímaváltozással kapcsolatban. Szerinte a kilátástalanság és a világvége hangulat keltése mögött a legtöbb esetben elsődlegesen anyagi érdekek húzódnak meg - írja a BBC. Az újságok azzal védekeznek, hogy a klímaváltozási téma fontossága követeli meg a radikális szóhasználatot.

Az intézet kutatói arra az eredményre jutottak, hogy az Egyesült Királyságban a klímaváltozásról szóló, médiában megjelenő értekezések megtévesztők, ellentmondásosak, sőt egyenesen kaotikusak. Ezt a megállapítást egy elemzés végeredményeként tették meg, melyben 600 magazin- és újságcikket, illetve rádió- és televízióműsorokat vizsgáltak meg.

A cikkeket tartalmuk és következtetéseik alapján több osztályba lehet sorolni. Léteznek végveszélyre felhívó, katasztrófa-kifejezésekkel operáló értekezések éppúgy, mint a tudomány által elfogadott tényeket a józan ésszel szembeállító cikkek. Szép számmal akadnak olyan írások, ahol minden emberi tevékenységet mint a természet számára rossz dolgot írnak le, míg más értekezések a technika mindenhatóságáról szólnak. Úgy tűnik, mindenki azt ír, ami éppen az érdekének - olvasottságának, nézettségének - megfelel - állapítják meg a kutatók.

A kutatás vezetője kiemelte azokat a cikkeket, ahol a veszélyfelhívás mértéke már a katasztrófafilmek szintjét is megüti. Ő ezt a jelenséget "klímapornónak" nevezi, ahol a minél nagyobb olvasottság (nézettség) elérése érdekében mind a szavak használata, mind pedig a képi anyag egyedül az öncélú figyelemfelkeltésre irányul. Az ijesztgetők táborába tartozó, "klímapornó" cikkeket közlő médiumként nevezték meg például a The Independent című neves angol lapot, ahol gyakran kerül a címlapra a látványos grafikákkal kísért klímaváltozási cikk.

A lap főszerkesztő-helyettese természetesen cáfolta a vádakat. Véleménye szerint lapjuk ezen a módon tudja megfelelően felhívni az olvasók figyelmét erre a különösen fontos témára. Elmondta: a figyelemfelkeltés mellett legalább ugyanannyi teret szentelnek tanácsok közzétételére: hogyan tudnak az olvasók tenni valamit a klímaváltozás ellen, például a kerékpárok vagy az energiatakarékos égők használatával. "Ha olvasóink úgy gondolnák, hogy csak azért tesszük a címlapra a klímaváltozás cikkeket, amiért a pornómagazinok a meztelen nőket, akkor valószínűleg nem olvasnák tovább a lapot - érvelt a főszerkesztő-helyettes.

Bőven kaptak a kritikákból olyan vezető sajtóorgánumok is, mint a Financial Times vagy a Sunday Times, de kormányzati programok, környezetvédelmi csoportok és neves akadémikusok is.

Világjelenséggel állunk szemben

Természetesen nem csak az Egyesült Királyságban, hanem világszerte hasonló vitákra kerülhetne sor, hasonló eredménnyel. Tagadhatatlan tény, hogy az árvizekről, katasztrófákról szóló tudósítások és általában a negatív és szenzációs hírek sokkal nagyobb közönséget, olvasótábort vonzanak. A klímaváltozás igen népszerű témaköre is a riogatás mértékével egyenes arányban vonzza az érdeklődőket. Mindezek kihasználása nagyon csábító lehet a média számára.

A gyakran elhangzó érvelés, miszerint: "csak a téma fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet", vagy: "szeretnénk időben felrázni a közvéleményt", nagyon kétélű dolog. Amire a kutatás is jól rámutat: a reménytelenség érzése és a téma lejáratása biztosan nem szolgálhatja ezeket a célokat, sokkal inkább tetten érhetők mögötte a kereskedelmi szándékok.

Nagy károkat okozhat a klímapornó a klímavédelemben

A fő kockázat azonban abban rejlik, hogy mindez egyáltalán nem segíti elő a klímatudatos gondolkodás kialakulását, sőt akadályozza a valós helyzet megismerését és a problémák reális megoldását, inkább elbagatellizálja azokat. Egy cikkben - valószínűleg alibiként - odavetett triviális "megoldási módszer" csak árthat a klímavédelemnek: egy égőcsere nem fog semmiféle megoldást hozni, miközben a ténylegesen szükséges - bár kétségkívül igen fájdalmas - megoldási módok és problémák rejtve maradnak.

A folyamatos riogatás erodálja a társadalom nagyon is szükséges érzékenységét a téma iránt, mintegy lejáratja ezt a kérdést. A tudomány szava pedig alig hallhatóvá szelídül ebben a hangzavarban, ami az aktív klímatudatosság helyett csak a passzív klímafélelem kialakulásához vezethet.

Mi lehet a megoldás?

A megoldást a kérdéskör tudományos tisztázása, illetve annak késlekedéséig a tárgyszerű és sokoldalú bemutatása jelentheti. Ismert, hogy a klímakutatás meglehetősen gyermekcipőben jár, nem képes még a kérdések megnyugtató megválaszolására. Lehet azonban építeni a meglévő eredményekre, és a klímaváltozás ügyét a realitások és nem a riogatások szintjén kezelni.

Időjárási rovatunk a Klímaváltozás menüpont alatt hosszú ideje tesz közzé tudományos cikkeket és sokoldalú laikus olvasói véleményeket egyaránt. Most is kérjük kedves olvasóinkat, írják meg a témával kapcsolatos véleményüket az klima@icicom.hu címre. Kérjük, jelezzék hozzájárulásukat levelük közzétételéhez!