Kiterjedt mediterrán erdőtüzek várhatók

Vágólapra másolva!
A két héttel ezelőtti Nyugat-Európai hőség során már pattantak ki erdőtűzek Franciaországban. Most azonban, 2006 júniusának 3-4 hetében a mediterrán térség sokfelé válik még inkább fenyegetettebbé a rendkívüli száraz hőhullám miatt. Egyelőre marad a forróság és a nagy erdő- és bozóttüzek, melyek gyakran szednek halálos áldozatot és komoly anyagi károkat okoznak. A kiterjedt erdőtüzek ellen nehéz védekezni, megfékezésük sokszor szinte lehetetlen feladat.
Vágólapra másolva!

Június közepéig a Földközi-tenger európai szakaszának csupán nyugati területein tombolt igazi hőség. A középső és keleti medencében a hónap elején még folytatódott a májusi csapadékos, viszonylag hűvös idő. A hónap közepétől aztán egyre jobban fogytak a felhők, folyamatosan emelkedett a hőmérséklet. 18-a után tartós kánikula, sőt afrikai forróság állt be a térségben.

Különösen az Appennini- és Balkán-félsziget déli területein nagy a hőség. A tengerparti néhány száz méteres sávban a víz hűtő hatása miatt még "csak" 30 fokig melegszik a levegő, a partoktól néhány kilométerre azonban már a 40 fokot közelíti a hőmérséklet. A térségben a csapadékos májusnak köszönhetően a növényzet fejlődése az átlagosnál erőteljesebb volt. A szárazság beköszöntével azonban a növények sok "felesleges" hajtásuktól szabadulnak meg. Az elszáradt, lehullott ágak különösen a talaj fölött, az aljnövényzet szintjében halmozódnak fel. Ráadásul június 21-én van a nyári napforduló, azaz ekkor delel legmagasabban a nap, ekkor égeti legjobban a felszínt.

Az öngyulladás esélye tehát meglehetősen nagy az egész európai mediterrán térségben, különösen a Földközi-tenger középső és keleti medencéjében. A bozótos vidékeken a tűz továbbterjedése lassú, míg az erdősült tájakon keletkezett tüzet jóval nehezebb megfékezni.

Csak 24-e után várható átmeneti enyhülés Itália és Görögország déli tájain is, szerencsés esetben rövid eső is kialakulhat. Ugyanakkor Ibériában várhatóan akkor erősít rá újra a nyár. Nehéz idény vár a tűzoltókra.