A szelek születése - légtünemények

A szél definíció szerint a földfelszínnel párhuzamos légmozgás. A szél létrejöttének számtalan oka lehet, de nagy részük visszavezethető az egymás mellett lévő kisebb-nagyobb levegőtestek sűrűségkülönbségéhez. Ugyancsak jelentősége van a különböző szélességekre vándorló légtömegek esetében a perdület-megmaradásnak, amit a forgásból származó kényszererővel: a Coriolis erővel jellemzünk.

A levegőtestek lehetnek néhány centiméteresek, de akár több ezer kilométer nagyságú kontinensnyi légtömegek. Derült időben a napsugárzás különböző mértékben melegíti fel a felszínt. Az erősebben felmelegedett felszínről - amely lehet egy sötétebb aszfaltdarab, vagy egy mezőn egy félméteres gránitkő - egy meleg, ezért kisebb sűrűségű levegőbuborék, úgynevezett termik indul el, helyét pedig oldal irányból nagyobb sűrűségű levegőtest tölti ki. Már ekkor fellépnek oldalirányú szelek, melyek igazából a fűszálak magasságában észlelhetők.

A termikek a nap során növekedhetnek, tíz, vagy akár százméteres nagyságrendet érhetnek el, melyek már érzékelhető széllökésekben nyilvánulnak meg. Ha egy zivatarfelhő kialakul, a kialakulás korai fázisában a felhő 'beszívja' a levegőt, a felhő irányában néhány kilométeren rendezett szél jön létre. A zivatarfelhő intenzív csapadékának hűtő hatása szintén néhány kilométeres heves kifutószeleket eredményez. Hasonló nagyságrendű szelekről beszélhetünk nagyobb vízfelület és a szárazföld találkozásánál. A víz és a levegő hőmérsékletének eltérő tehetetlensége okozta hőmérséklet-különbség miatt indulnak be a parti szelek.

Ugyanakkor a ciklonok esetében, frontok betörésénél a rendezett szél nagyságrendje elérheti a több ezer kilométert. A kontinensnyi légtömegek áramlásában már jelentős szerepe van a föld forgásából eredő Coriolis erőnek, mely az északi féltekén például jobbra téríti ki a szelet. A nagy frontzónák mentén kialakult alacsony és magasnyomású képződményekben a nyomási különbségek jutnak döntő szerephez. A nyomáskülönbség természetesen visszavezethető a légtömegek sűrűségkülönbségéhez és a Coriolis-erő hatásához. Ugyanakkor nemcsak a nyomáskülönbségek pillanatnyi helyzete, hanem változásának dinamikája is befolyásolja a nagytérségi szél irányát és nagyságát.

Egy hidegfront betörése esetén a nagytérségű szelek mellett a front keltette zivatarfelhőkhöz kapcsolódó széllökések együtt fordulnak elő, ezért hidegfront betörésekor igen összetett a szélmező. A hidegfront hegységek gerincén áttörve, annak túloldalán viharos bukószelekhez is vezethet.

Szélkár. Fotó: Hidvégi [origo] olvasó

Végül a legnagyobb rendezett szelek a zonális szelek. A mérsékelt övben jellemzően nyugatiasak, a trópusokon és a sarkvidékeken keletiesek. Persze - főként a mérsékelt övben - az átlagos nyugatias szél igen nagy fluktuációval rendelkezik. A zonális szelek kialakulása teljes mértékben a Coriolis-erőhöz kapcsolódik, azaz a hosszúsági körök mentén vándorló légtömegek kezdeti - a föld forgásából eredő - perdületüket megtartva nyugat vagy keleti irányban elmozdulnak a földfelszínhez képes aszerint, hogy alacsonyabbról magasabb szélességekre érkeztek, vagy magasabbról alacsonyabbra.

Vulkánok robbanásszerű kitörésénél nem meteorológiai eredetű, néhány tíz kilométeres körzetben ható heves széllökésekről beszélhetünk. A robbanás lökéshulláma körkörösen halad, erőssége ezért a távolság négyzetével fordítottan arányos.