Lázár és Tamás napi népi jóslások

Vágólapra másolva!
Lázár és Tamás fontos nap volt a népi gyógyászatban és az időjóslásban. Számos regula fűződik a jövendőbeli megismeréséhez is.
Vágólapra másolva!

December 17-én van a névünnepe a bibliai Mária és Márta testvérének: Lázárnak. Jézus támasztotta fel halottaiból, sírját a szentföldi zarándokok ma is meglátogathatják. A középkorban a sírásók és a bélpoklosok védőszentje volt. A Szentföld bélpoklosainak ápolására kötelezték el magukat 1142-ben a Szent-Lázár lovagrend tagjai. Európában is megtelepedtek, első magyarországi házuk Esztergomban épült. Általuk vezetett ispotály volt még Csurgón, Kolozsvárott, Füzítőn, Szentén, Szemenyén és Borsán. Budai kolostorukat 1355-ben említik először "barátok kertje" néven.

Az utóbbi években, hazánkban is újjáalakult a Szent Lázár lovagrend, elsősorban gyógyszerekkel és gyógyászati segédeszközökkel segítenek a rászorulókon. Lázár ma a betegek védőszentje.

Karácsony nagyhete már az ünnepi készülődés legpezsdítőbb időszaka. December 21-én, a csillagászati ősz utolsó napján, Tamás apostol sajátos emlékezete tűnik elő a népi kalendáriumból, akit a jó falatokról gondoskodó böllérek, meg persze a jószágot hizlaló gazdák is Disznóölő Tamásnak neveznek.

Tamás napjához számos - elsősorban disznóvágással kapcsolatos - hiedelem fűződik. Az ekkor vágott jószág hája, a "Tamásháj" nem avasodik meg, ezért gyógyításra alkalmas. Elsősorban kelések, nehezen gyógyuló sebek, kisgyermekek kiütéseinek a kezelésére használták. Az e napon leölt disznó sózott véréből is célszerű volt eltenni, mert a köszvényt tudták vele gyógyítani. Egyes vidékeken a Tamáshájat egy illatos kerti növény összetört levelével keverték, mivel e növénynek rontáselhárító erőt tulajdonítottak. Másutt tömjénnel, szenteltvízzel, vagy hagymával vegyítve használták. A Mura vidékén viszont úgy hitték, ezen a napon nem szabad disznót vágni, mert aki ezt teszi, annak Tamás minden évben megöli valami jószágát. Sokan mézet szenteltettek Tamás napján, mivel az egész évben használható baromfibetegségek gyógyítására. Göcsejben úgy tartották, aki ezen a napon disznót vág, annak minden évben valamilyen háziállatot kell vágnia ezen a napon, mert különben a jószágok közül elhullik valamelyik.

Időjárásjóslásra is felhasználták a Tamás napján leölt hízót, mert úgy tartották, ha nagy lett a mája, csikorgós lesz a Karácsony. Jósoltak a frissen esett hóból is, mert ha Tamás reggelére beborította a tájat, boldog és békés Karácsonyt ígért.
A férjhez menő lányoknak Tamás előestéjén célszerű volt az udvaron a vállukkal rázni a kaput, mert ha ilyenkor kutyaugatást hallottak, biztos kérőre számíthattak, sőt az ugatás irányából várhatták a jövendőbelit. Ha pedig elalvás előtt férfi alsóneműt rejtettek a párnájuk alá, minden valószínűséggel megálmodták a vőlegényük személyét.

ICI Interaktív Meteorológia