Vágólapra másolva!
Itt a nyár, utazni vágyunk. A külföldre irányuló utazás tervezési időszakában azonban nem árt szem előtt tartani, hogy az országok közötti kulturális, higiénés, etikai és gazdasági különbségekből adódóan egy utazás gyakran erőpróbát is jelent. Úticélunk egészségügyi, járványügyi helyzetéről, az utazás előtt kötelező vagy ajánlott védőoltásokról már a tervezgetés elején érdemes tájékozódni. Cikksorozatunkban az utazással kapcsolatosan kívánunk néhány jó tanácsot nyújtani.
Vágólapra másolva!

Teendők utazás előtt
Sose induljon betegen útnak, hiszen ily módon nemcsak önmagát és utastársait teszi ki kellemetlenségeknek, de a vendéglátó ország lakóit is veszélyeztetheti. Krónikus betegségben szenvedők ellenőriztessék állapotukat orvosukkal, mert külföldön bizonytalan lehet az ellátás és a megszokott gyógyszerek beszerzése.

Baleset, betegség, haláleset külföldön
Az emberek többnyire alábecsülik annak veszélyét, hogy nyaralásuk, külföldön tartózkodásuk alatt is történhet velük baj. Hasznos gyakorlati tanácsok, kiemelve a legnépszerűbb célországokat.

Emésztőrendszeri panaszok
Az utazók mintegy fele szenved az utazás alatt vagy a hazaérkezés után bélpanaszoktól, melyek az emésztési zavarttól a súlyos hasmenésig terjedhetnek.

Ajánlások utazóknak - szexuális úton terjedő betegségek
A turisták utazásának célja, hogy új kalandokat, élményeket és barátokat szerezzenek. Természetesen ennek a nemi élet is része. Ezért cikksorozatunk e részében a nemi úton terjedő fertőzések főbb jellemzőiről olvashatnak.

Ajánlások utazóknak - sárgaláz
Sárgaláz tekintetében Közép-Afrika és Dél-Amerika északi, trópusi, szubtrópusi országai különösen kockázatos területnek számítanak

Ajánlások utazóknak - malária
A betegség a Föld több, mint 100 országában fordul elő, így az emberiség nagyjából 40 százaléka veszélyeztetett területen él.

Ajánlások utazóknak - légi és vízi utazások
A légi és hajózási társaságok által mind elérhetőbb áron kínált utazások hatására egyre többen vállalkoznak repülő- és hajóútra. Az utazás során jelentkező egészségügyi problémák általában nem súlyosak, rendszerint megelőzhetők.

Ajánlások utazóknak - különleges ellátást igénylő utazók
A megszokottól eltérő éghajlat, a túlzott meleg vagy hideg, a hosszú utazás az egészséges, fejlett szervezetet is megviseli, nem beszélve a gyermekekkel utazókról, a várandós nőkről, és a krónikus betegekről, akiknek számos további nehézséggel kell szembe nézniük.

Ajánlások utazóknak - mérgező szúrások, csípések, harapások
A trópusokon fürdőzőknek és úszóknak tájékozottnak kell lenniük a mérges tengeri állatok számos faját illetően, és azoknak, akik allergiásak a méh- és darázscsípésre, szintén különleges óvintézkedéseket kell tenniük.

Ajánlások utazóknak - teendők a hazaérkezést követően
Annak érdekében, hogy az utazás feledhetetlen élmény maradjon, a hazaérkezést követő napokban, hetekben felmerülő tünetek esetén haladéktalanul forduljon orvoshoz. A gyors diagnózis és az időben megkezdett kezelés életmentő lehet.