Vágólapra másolva!
Hogyan működik a Föld?
Vágólapra másolva!

I. Hány éves a Föld?

Arra a kérdésre, hogy mikor jött létre és hogyan fejlődött a Föld az ókori civilizációk fényének elhomályosodása után még a 17. és 18. században is a különböző vallások Teremtés-legendái adták meg a választ. A keresztény Biblia alapján végzett "számítások" pl. 6000 éves Földi kort eredményeztek. A 19. század végére azonban a Föld felszínén végzett megfigyelések és a korabeli bányászat következtében mélyebbről származó tapasztalatok birtokában ki lehetett mondani, hogy a Föld nagyon idős. Szinte beláthatatlanul hosszú idő alatt tengeri elöntések és szárazulattá válások, valamint vulkáni tevékenység eredményeként kialakult kőzetrétegek lassú, de nagymértékű deformációja alakította ki a kontinenseket és azok leglátványosabb területeit, a hegységeket. Kelvin volt az első, aki fizikai alapon, nevezetesen a Föld hűlésének számításával, erre az időre 100 millió évet határozott meg. A geológusok és az élet fejlődésének kutatói azonban ezt az időtartamot túl rövidnek találták. Valóban a természetes radioaktivitás felfedezése után, 1905-ben Rutherford mondta ki, hogy Kelvin számításai érvénytelenek. Azt javasolta, hogy az urán bomlása során létrejövő leányelemek anyaelemhez való aránya alapján hitelesebb koradat kapható. A bomlási folyamat fizikájának megismerésével párhuzamosan javultak a Föld korára kapott adatok, de már az 1920-as években kezdett körvonalazódni, hogy milliárd évekről van szó. Mai ismereteink szerint 4,55 milliárd év a Föld kora és a kontinenseken található legősibb kőzetek kb. 3-3,5 milliárd éve léteznek.