Vágólapra másolva!
Romániában 8,7 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé kedden a statisztikai hivatal. Az első negyedévben 6,2 százalékos volt a visszaesés éves szinten.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A korábbi becslés szerint a második negyedévben 8,8 százalékkal zsugorodott a gazdaság 2008 második negyedévéhez képest.

A jelentés szerint a fogyasztás 12 százalékkal csökkent éves bázison a második negyedben, míg az ipari termelés kis növekedést ért el. Az előző negyedévhez képest a fogyasztás 2,8 százalékkal csökkent, miközben az ipari termelés 4,5 százalékkal nőtt, a beruházások 11,2 százalékkal emelkedtek.

Elemzők szerint a harmadik negyedévben már enyhe javulás várható, mivel Románia fő nyugat-európai kereskedelmi partnereinél javult a gazdasági helyzet. Úgy látják, hogy a második negyedévben a román gazdaság elérte mélypontját, és a második félévre már jobbak a kilátások.

Szakértők szerint az alapkamat további csökkentésére lenne szükség a recesszió elleni küzdelem érdekében. A román jegybank az idén már négyszer csökkentette az irányadó kamatot, amely most 8,5 százalék. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a román gazdaság az idén 8,5 százalékkal csökken.