Vágólapra másolva!
Augusztusban kissé tovább csökkent a Michigan egyetem hóvégi fogyasztói hangulatindexe: 65,7 pontra esett a júliusi hóvégi 66,0 pontról, ez immár négyhavi mélypont. Az elemzők viszont ennél gyengébb, 64 pontot vártak.
Vágólapra másolva!

Mint mondják, a továbbra is magas munkanélküliség elbizonytalanítja a fogyasztókat a kilábalás tartósságát illetően. Ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a fogyasztók nagyvonalúbb költekezésének hiányában nem lehet gazdasági növekedéssel számolni.

A hóközi fogyasztói hangulatindex 63,2 pont volt, ehhez képest a hóvégi mutató egyértelmű javulást jelez. Augusztus végén a jelenlegi helyzet megítélésének alindexe 66,6 pontra mérséklődött a júliusi 70,5 pontról, míg a hathavi várakozások almutatója nőtt: 65,0 pontra a júliusi 63,2 pontról.

Az egyéves inflációs várakozás most 2,8 százalék, a júliusi 2,9 százalék után. A vezető amerikai tőzsdemutatók estek az adatok közzététele után.