Vágólapra másolva!
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a vártnál sokkal jobb lengyel növekedési adatok azt mutatják, hogy a lengyel gazdaság ellenálló a globális visszaeséssel szemben, főleg kisebb exportérzékenysége miatt. A várható pénzügypolitikai reakcióról ugyanakkor eltérnek a citybeli vélemények, a Financial Times pedig óvatosságra intett a térségi kilátásokkal kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A pénteken közzétett adatsor szerint a lengyel hazai össztermék (GDP) az idei második negyedévben 1,1 százalékkal volt nagyobb a tavalyi második negyedévinél. A londoni elemzői konszenzus előzetesen 0,5 százalékos növekedést valószínűsített. A lengyel GDP-érték éves összevetésben az első negyedévben is nőtt, 0,8 százalékkal.

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének pénteki elemzése szerint Lengyelország ellenálló képességét a külpiacokra való kisebb ráutaltságon kívül az is javítja, hogy a lengyel gazdaság a térségbeli országoknál kevésbé hitelfüggő, és több szektorra támaszkodik.

Emellett a lengyel zloty jobban leértékelődött le 2008 közepe és 2009 eleje között, mint a többi térségbeli valuta, ami hozzájárult a belső kereslet erősödéséhez az import növelése nélkül, és javította az export versenyképességét, áll a JP Morgan londoni elemzésében.

Indulhat a kamatemelés

A ház szakértői szerint a pénteki GDP-adatok a "héják" táborát erősíthetik a lengyel jegybankban. A JP Morgan azzal számol, hogy a lengyel központi bank jövő nyártól kamatemelési ciklusba kezd.

A Közép-Kelet-Európára szakosodott, londoni és prágai székhelyű Wood & Co. befektetési társaság pénteken kiadott gyorselemzése szerint a lengyel jegybank a váratlanul jó GDP-adatok nyomán a jelenleg érvényes 0,4 százalékról akár 1-1,5 százalékra is módosíthatja az idei egész évre adott növekedési előrejelzését következő inflációs jelentésében.

A ház jövőre is lát lehetőséget a prognózis javítására, bár kisebb mértében: a Wood & Co. szerint 1,7-1,9 százalékra emelkedhet a 2010-re szóló hivatalos lengyel növekedési jóslat a mostani 1,4 százalékról.

Túlpörgő zlotyi esetén galambretorika

A várható pénzügypolitikai reakcióról a cég szakértői ugyanakkor azt írták: jóllehet a zloty valamelyes további erősödése rövid távon kedvező lehet, gyors felértékelődés esetén azonban megtorpanhat az exportlendület, ezért egy ilyen fejlemény nyomán a lengyel jegybank monetáris tanácsa jó eséllyel "hirtelen galambretorikára váltana".

Más nagy londoni házak már korábban annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a közép-európai EU-térség a kilábalás küszöbén áll.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni befektetési részlegének legújabb heti feltörekvő piaci elemzése szerint Közép-Európa - elsősorban is Magyarország és Lengyelország - az idei első-második negyedévben elérte a jelenlegi ciklus mélypontját. A cég szakértői szerint a két országnak az idei év első felében lezajlott valutaárfolyam-gyengülés "jelentős versenyképességi lökést" adott, és ennek révén a következő időszakban "kellemes meglepetésekre" is lehet számítani a térségi ipari szektorban.

Óvatosság Kelet-Európa kapcsán

Mindazonáltal a pénteki Financial Times inkább óvatosságra intett a térségi kilátásokkal kapcsolatban. "Keleti kérdések" című szerkesztőségi elemzésében a londoni gazdasági napilap azt írta: annyi legalább elmondható, hogy Kelet-Európa elkerülte "a kollektív katasztrófát", amelynek bekövetkezte fél éve még valószínűnek tűnt. Azonban a kilátások továbbra is bizonytalanok, és nagymértékben függnek Nyugat-Európa teljesítményétől.

A cikk szerint komoly eltérések vannak az egyes országok között: a második negyedévre szóló térségi GDP-előrejelzések a Lengyelországra (a pénteki GDP-adatközlés előtt) valószínűsített plusz 0,5 százaléktól a Litvániára érvényben tartott mínusz 20 százalékig terjednek. Még ha a térség egésze el is kerüli a teljes körű pénzügyi válságot, nem biztos, hogy ez egyes országoknak is sikerül, áll a Financial Times elemzésében.

A lap szerint a bankok még nem tárták fel teljesen rosszhitel-állományukat, amely a válság előtti hitelkiáramlási hullám idején halmozódott fel.

Magyar hitelek

A Financial Times felidézi a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő által a magyar bankrendszerről előző nap közzétett londoni elemzést. Ebben egyebek mellett az állt, hogy a problémás banki konstrukciók kumulatív (bruttó) aránya - e konstrukciók a hitelminősítő definíciója alapján tartalmazzák a módosított feltételrendszerű kölcsönöket és a visszabirtokolt hitelfedezeteket (rendszerint ingatlanokat) is - a teljes hitelkinnlevőség-állomány 25-40 százalékára emelkedhet Magyarországon.

A hitelkihelyezés növekedése még azokban az országokban is gyenge, amelyekben jóval kisebb a rosszhitel-állomány, és ez akadályozhatja a jövőbeni kilábalást. A gyenge fellendülés ugyanakkor csökkentheti a bankok képességét a rossz hitelek kezelésére, áll a Financial Times pénteki elemzésében.