Vágólapra másolva!
Két felmérés is azt mutatja, hogy - bár még nincs vége a válságnak -, biztató jelek is vannak a magyar gazdaságban.  
Vágólapra másolva!

A szezonálisan kiigazított adatok szerint júliusban 3,2 százalékponttal 49,2 százalékra emelkedett a beszerzési menedzser index (bmi), de a javuló mutató még mindig a feldolgozóipar csökkenését jelzi.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) közleménye szerint a júliusi index a feldolgozóipar további visszaesését mutatja, de annak üteme csökkent az előző hónapokhoz képest és már majdnem stagnálást jelez.

Az index értéke 50 százalékpont felett a feldolgozóipar növekvő aktivitását mutatja, míg alatta szűkülést jelez.

Az Ecostat is kezd bizakodni

A második negyedév óta javuló gazdasági bizalmi mutatók a pénzügyi válság enyhülésére utalnak, ugyanakkor szakértői vélemények szerint a reálgazdasági krízis csak a jövő év közepe után éri el mélypontját - olvasható az Ecostat júliusi konjunktúra-előrejelzésében.

Az Ecostat elemzésében hangsúlyozzák: a nagyvállalatok üzleti várakozásait számszerűsítő Ecostat TOP-100 konjunktúra-index 57,8 százalék volt 2009 júliusában, ami 2 százalékpontos emelkedés az előző hónaphoz képest.

A kis- és középvállalati konjunktúra index 3 százalékponttal 65,1 százalékra javult júniushoz képest. A lakosság bizalmi mutatói az elmúlt két hónapban 8-12 százalékponttal emelkedtek, míg az összesített index júliusban 2,9 százalékponttal 82,6 százalékra csökkent.