Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben a felépülés első jelei mutatkoztak az euróövezet gazdaságában, az Európai Bizottság negyedéves jelentése szerint. A hétfőn Brüsszelben kiadott jelentés szerint úgy tűnik, hogy a nemzetközi gazdasági válság okozta legnagyobb GDP-csökkenésen a zóna már túl van, bár a fellendülést még számos nehézség, mindenekelőtt a nagy munkanélküliség lassítja.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt aválság híreit!

"Az euróövezet gazdaságát még mindig mély recesszió jellemzi, de az EU határozott és összehangolt gazdaságpolitikája támogatólag hat a gazdasági tevékenységre, és a bizalmi mutatók, valamint a pénzügyi piacok a javulás halvány jeleit kezdték küldeni" - fogalmazott közleményében a bizottság. A jelentés szerint a pénz- és a kötvénypiacon a javuló gazdasági közérzet és a kockázatok csökkenésének eredményeképpen szűkültek az eltérések. Emellett javultak a finanszírozási feltételek, mert csökkentek a bankkölcsönökhöz és piaci műveletekhez kapcsolódó költségek. Az árnövekedés lassulása megállította a magánfogyasztás csökkenését is - derül ki a jelentésből, amely szerint a világkereskedelem szintje is a javulás jeleit mutatja.

Méltatta a bizottsági jelentés az uniós tagországok banktámogató lépéseinek eredményeit, illetve az államháztartási egyensúly fenntartását célzó intézkedéseket, de jelezte, hogy ez utóbbiaknál továbbra is jelentős kiadásnövelési nyomással kell számolni. A válság melletti nehezítő tényezőként kezeli a jelentés a társadalom öregedését. Következményként említi a szöveg a kutatásra, fejlesztésre és tőkebefektetésre jutó források visszaesését.

Jobban bíznak a fellendülésben

Az uniós "kormány" egyidejűleg közreadta friss mutatószámait is. Eszerint a márciusi mélypontot követően tovább javult a gazdasági fellendülésbe vetett bizalom havi mutatója, és valamelyest nőtt az üzleti lehetőségekkel kapcsolatos várakozásokat jelző mutató is. Utóbbi ugyanakkor még mindig jóval a korábbi, 1993-es rekordmélység alatt áll, értéke -2,97 szemben a 1993-as -2,40, illetve a májusi -3,11-es mutatóval.

Az általános gazdasági érzületet jelző index májusban 73,3 pontra emelkedett a májusi 70,2-ről, miközben márciusban még 64,6 ponton állt. Az eurózónánál szélesebb térséget figyelembe vevő, a 27 EU-tagország átlagát számító index valamelyest ennél is nagyobb mértékben javult, bár még csupán 71,1 pontig emelkedett.