Pluszban nyitott Nyugat-Európa

Vágólapra másolva!
A nyugat-európai részvénypiacok péntek reggel emelkedéssel követték a Wall Street csütörtöki eredményeit.
Vágólapra másolva!

Az árupiaci áremelkedések támogatják a nyersanyagipari, a bányászati és az olajipari részvényeket, és javultak a bankok is, az első órában több mint 1 százalékkal.

A legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,2 százalékos nyereséggel kezdett, az első óra vége felé 1,0 százalékos nyereséggel 854,36 pontnál tartott.

Pénteken a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,81 százalékos nyereséggel kezdett, egy óra múlva 0,57 százalékos nyereségnél tartott.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 0,59 százalékos nyereséggel indult, egy óra múlva 1 százalékos veszteségben volt.

Párizsban a CAC-40 0,69 százalékos nyereséggel nyitott, egy óra múlva 0,55 százalékos nyereségnél járt.