Vágólapra másolva!
Több befektetési társaság is érdeklődik az Anheuser söripari csoport eladásra kínált közép-kelet-európai érdekeltségei, köztük a Borsodi Sörgyár iránt.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A Wall Street Journal szerdán jól értesült forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a Kohlberg Kravis Roberts, a CVC Capital Partners és a TPG befektetési társaságok jelentkeztek vevőként, s 2,5 milliárd dollárt, vagy még ennél is többet fizetnének a cégekért. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a befektetési társaságokon kívül szakmai befektetők is érdeklődnek-e a térségbeli érdekeltségek iránt.

Az Anheuser-Busch InBev a gyengülő közép-kelet európai értékesítések, és a nagy adósságállománya miatt megválni kényszerül a térségben lévő 11 sörfőzdéjétől, köztük a magyarországi Borsodi Sörgyártól is, amiben 98,62 százalékos érdekeltsége van.

Az Anheuser a jövőben nagyobb piacaira akar koncentrálni, mivel a közép-kelet-európai térség viszonylag szerény bevételt jelent a csoport számára: tavaly például 571 millió dollárt hozott, ami az összes bevétel 4,7 százaléka. A térségben csökkent az értékesítés az elmúlt másfél évben a gazdasági válság miatt.

A másik ok az adósságok csökkentése: a belga InBev tavaly vásárolta meg 52 milliárd dollárért az amerikai Anheuser-Busch céget, a Budweiser márkanév tulajdonosát, s forgalma alapján így lett a világ legnagyobb söripari vállalata. Az AB InBev az adósságok csökkentése jegyében a múlt hónapban már eladta koreai érdekeltségét 1,8 milliárd dollárért.