Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban nem csak a mostani válság leküzdésével foglalkoznak, hanem megpróbálják megakadályozni, hogy a jövőben egy ehhez hasonló jöjjön létre. Az Obama adminisztráció szerint a megoldás az amerikai pénzügyi rendszer újraszabályozása, mivel annak az összeomlása váltotta ki a mostani krízist is.
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

A hivatalos újraszabályozási javaslat szerdán fog napvilágot látni, de a Washington Postban Timothy Geithner pénzügyminiszter és Lawrence Summers gazdasági tanácsadó már a hét elején ismertette a főbb pontokat.

Általánosságok terén az átalakítás nagyobb biztonságot ígér a fogyasztóknak és a befektetőknek és nagyobb szerepet szán a jegybank szerepét is betöltő Federal Reservnek. Különös hangsúlyt kapnak majd azok a cégek, amelyek gondjai az egész gazdaságot befolyásolhatják - jelentette a Reuters.

Geithner és Summers szerint a fő kormányzati cél "a tőke és likviditási követelmények emelése minden pénzügyi intézménnyel szemben, és további követelmények bevezetése a legnagyobb és legtöbb kapcsolattal rendelkező cégeknek."

Ezeket a nagy cégeket további szigorúbb megfigyelés alá helyeznék, ugyanis a tervek alapján a Fed létrehozna egy szabályozói tanácsot, ami széles felelősségi körrel rendelkezne a pénzügyi szektor koordinálása terén.

A terv nem aratott osztatlan sikert, ugyanis sok amerikai képviselő attól tart, hogy a Fed, mint kockázatkezelő és egyben egy másik szabályozói testület felügyelője túl nagy befolyáshoz jutna. A várható szerdai bejelentés után ezért Obama elnök még jó pár hónapnyi politikai csatározásnak néz elébe, mielőtt a javaslatából törvény születne.

A további elképzelések közt szerepel a hitelminősítők szerepének csökkentése, az értékpapír kibocsátás, valamint a különböző hitelbiztosítási csereügyletek szigorítása. Ennek ellenére a mostani tervezetet még sokan csak egy szándéknyilatkozatnak tartják és hiányolják belőle a konkrétumokat.