Hanyatlás a Wall Streeten

Vágólapra másolva!
Szerény csökkenéssel zárták a szerdai kereskedést a New York-i értéktőzsde vezető indexei.
Vágólapra másolva!

A 30 vezető iparvállalat mozgását jelző DJIA index 0,3 százalékkal 8739,02 pontra gyengült. A technológiai részvények teljesítményét mutató Nasdaq Composite 0,4 százalékkal 1853,08 pontra hanyatlott, a félezer részvény árfolyamának alakulását követő S&P 500 pedig szintén 0,3 százalékkal 939 pontra csökkent.

A tőzsdemutatók gyengülését a kőolaj további drágulása okozta, ami visszafoghatja a későbbi gazdasági növekedést. A befektetők attól is tartanak, hogy a magasabb olajárnak inflációnövelő hatása is lehet, és visszafogja a lakossági kiadásokat. A DJIA indexében szereplő cégek közül a legnagyobb veszteséget a Caterpillar szenvedte el, de jelentősen csökkent a Wal-Mart Stores, a világ legnagyobb kiskereskedelmi cégének az árfolyama is.

A kereskedés közben jelent meg az amerikai jegybank úgynevezett Bézs Könyve. A Fed 12 tagbankjának közös jelentése szerint az amerikai gazdaság állapota gyenge volt, vagy tovább romlott az április közepe és május vége közötti időszakban. Néhány térségben azonban mérséklődött a visszaesés.

Néhány körzet arról számolt be, hogy javultak a gazdaság kilátásaival kapcsolatos várakozások, de még itt sem számítanak arra, hogy idén érezhetően nő a gazdasági aktivitás. A feldolgozóipar a legtöbb térségben mérsékelt, vagy alacsony szintű aktivitást mutatott a vizsgált időszakban, a kiskereskedelmi forgalom pedig lanyha volt.