Vágólapra másolva!
Újabb stresszteszt válhat szükségessé az Egyesült Államokban, amennyiben a munkanélküliség egy bizonyos határ fölé kerülne. A tesztet akár addig is lehetne ismételgetni, amíg a veszélyes befektetések jelentős szinten állnak.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A teszt ismétlését javasló havi beszámoló készítője, Elizabeth Warren harvard egyetemi professzorasszony szerint az amerikai pénzügyminisztérium által megrendelt stresszteszt modellje összességében ésszerű és visszafogott volt - írja a Reuters.

A gondot az jelenti, hogy a kedvezőtlenebb forgatókönyv szerint a munkanélküliségi ráta lassan eléri azt a szintet, amit 2009-re kalkuláltak. A májusi 9,4 százalékos állástalansági mérőszám máris 8,5 százalékra emelte az évre várható átlagos értéket.

"Az ajánljuk, hogy a Pénzügyminisztérium kövesse a stressztesztjének makrogazdasági adatait (munkanélküliség, GDP, lakáspiac) és ismételje meg azt, amennyiben a rosszabbik forgatókönyv elemei bekövetkeznének" - áll a jelentésben.

Az első, május 7-én nyilvánosságra hozott stresszteszt alkalmával a befektetők fellélegezhettek és a 19 nagybankból csak 10-nek kellett tőkeinjekción átesnie közel 75 milliárd dollár értékben. Ez jóval kisebb összeg volt, mint amitől a piac félt. Azóta 65 milliárd dollárnyi tőkeemelés hajtottak végre, főleg részvénykibocsátással.

A beszámoló arról is szól, hogy a minisztérium lassan kinyilváníthatja, mely bankok állnak készen a kormányzati gyorssegélyek visszfizetésére. A Wall Street Journal korábban kilenc, a Bloomberg tíz bankot említett, amely megkezdheti 50 milliárd dollár közpénz törlesztését. A stresszteszt hatása egyértelműen pozitív volt a piaci bizalom helyreállítása szempontjából a jelentés szerint, viszont óvott annak túlértékelésétől.