Vágólapra másolva!
Német nagyvállalat jelentett be fizetésképtelenséget, amivel több tízezer munkahely megszűnésének veszélye merült fel. Az Arcandor kiskereskedelmi és turisztikai cég beterjesztett egy tervet, amelyben állami garanciákat és kormányzati gyorssegélyt kér, de a kormány ezt elutasította.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A Primondo és a Quelle, amelyben érdekeltségük van, érintett a csődvédelemben, de a Thomas Cook csoport nem, ugyanis ennek részvényeit biztosítékként használják már banki hitelek mögött - írja a Wall Street Journal.

A Németországban 50 000 embert foglalkoztató vállalat reménykedik benne, hogy a csődvédelem alatti átszervezéssel üzletben tarthatják kirendeltségeiket. A kormány már visszautasította az Arcandor 650 millió eurós tervét, amely állami garanciavállalást kért az állami segélyalapból.

A gazdasági miniszter, Steffen Moritz szerint a garanciákat azért utasították el, mert az az esseni vállalat üzleti koncepciójának helytelenségét mutatják. Ezen kívül a 115 milliárd eurós segélyalap - kormányzati érvelés szerint - nem a belső problémákkal küzdő, hanem a válság miatt bajba jutó cégek segítésére van.