Vágólapra másolva!
A német Daimler járműipari konszern eladásai éves szinten 12,4 százalékkal csökkentek májusban. A visszaesés bár még nagy mértékű, az árpilisihez képest már jelentősen lassuló ütemet mutat.
Vágólapra másolva!

A Daimler hétfői közleménye szerint a Smart forgalma esett vissza leginkább. A kisautótípusból 11 ezer darab kelt el, ami 14,9 százalékos csökkenés. Mercedesből világszerte csaknem 86 300 darabot adtak el, ez 12,1 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. A stuttgarti központú csoport összesen 97 300 Mercedes és Smart gépkocsit, valamint AMD és Maybach márkájú luxuslimuzint adott el.

Az év első öt hónapjában a társaság összesen 433 100 kocsit értékesített, bő 20 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban.

Hétfőn másik két német autóipari konszern is közölte májusi forgalmi adatait; a BMW 18,3 százalékkal, az Audi 6,1 százalékkal kevesebb járművet adott el az egy évvel korábbinál. A visszaesés mindhárom cégnél enyhébb, mint az előző hónapokban. A Daimlernél áprilisban kétszer nagyobb mértékben, közel 25 százalékkal esett a forgalom.