A gázárért küzd a kormány

Vágólapra másolva!
A kormány azt vizsgálja, miként lehetne úgy módosítani a gáztörvényt, hogy legalább három hónappal kitolják az egyetemes szolgáltatás alá tartozó fogyasztókra vonatkozó hatósági ármegállapítást - írja hétfői számában a Napi Gazdaság saját információkra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

A határidő kitolása közvetlen lehetőséget teremtene a kormánynak az októbertől érvényes ármegállapításra, így könnyebben teljesíthetné azt az ígéretét, hogy a fűtési szezontól jelentősen csökkeni fog a földgáz kisfogyasztói ára.

Ha nem prolongálják az ármegállapítási jogot, akkor a jövőben már nem lesz közvetlen ármeghatározó jogköre a miniszternek: a Magyar Energia Hivatal ugyan kap bizonyos jogosítványokat az árak ellenőrzésére és felügyeletére, de ezek korántsem egyenlő értékűek az ármeghatározás lehetőségével.

Érthetetlennek és szakmailag indokolhatatlannak nevezte ugyanakkor a júliusi ármódosítást megelőző ár-előkészítési módszert Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezetője, a Magyar Energia Hivatal (MEH) volt elnöke.

Mint mondta, az árak tekintetében az olaj nemzetközi árszintjéhez kötődő import-gázárak a kilenc hónapos árkövetési mechanizmust is figyelembe véve 40-50 százalékkal csökkentek a tavaly téli csúcsárakhoz képest, ami önmagában is indokolta volna az akár 10-15 százalékos árcsökkenést a kisfogyasztói piacon.

A piaci szempontból indokolt árcsökkenés elmaradásának okaként a legtöbben a kormány és a nagykereskedő E.On közötti árkompenzációs vitát jelölték meg. Az E.On a beszerzési ár alatti szinten volt kénytelen a gázt értékesíteni a szociálpolitikai szempontú ármegállapítás miatt, így jelentős követeléseket halmozott fel.

Az árcsökkentés elmaradásával most hónapokig tartó "törlesztési" időszak kezdődhet, amelynek során csökkenhet a 100 milliárd forint körülire tett követelés mértéke.