Nem zavarja a hiány a francia minisztert

Vágólapra másolva!
A francia költségvetési miniszter Eric Woerth, saját maga vallotta be, hogy a költségvetés hiánya átlépheti a 16 évvel ezelőtt felállított rekordot. A bevételeket a gazdasági válság és az egy éve tartó recesszió nyomja le, a kormány viszont éppen most kezdett költekezni, növelve a kiadásokat.
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

A napokban jelent meg egy interjú a miniszterrel, amiben a 2009-es várakozásokat taglalta és elképzelhetőnek tartotta, hogy a francia deficit meghaladja a GDP 6,4 százalékát. "Lehetséges, hogy túlszárnyaljuk az 1993-as rekordot. Lassabban folynak be az adójövedelmek is."

A kontinens harmadik legnagyobb gazdasága négy egymást követő negyedévben zsugorodott, míg a munkanélküliségi ráta két éves csúcsra emelkedett. Nicolas Sarkozy francia elnök 30 milliárd euró felhasználásával akarta élénkíteni a gazdaságot, de ettől növekedett a költségvetési hiány, amit már márciusban is a hazai össztermék 5,6 százalékára vártak.

A helyzet javítására a kormány különböző adózási manőverekkel próbálkozik. Csökkentik a kaszinókra kivetett adókat (mivel ez az iparág gyengélkedik), és a nagyvállalatok terheit, de növelik az energetikai cégek adóját - írta meg a Bloomberg.

A jövőt az Európai Bizottság sem látja túl rózsásnak Franciaország számára. A gazdaság 3 százalékos csökkenését várják idénre és jövőre sem számítanak növekedésre, ellenben a nagy kormányzati hiányt ők is biztosra veszik. 2010-re az utóbbi elérheti a GDP 86 százalékát is.

Maga Woerth mindezek ellenére alaptalannak nevezte azokat az aggodalmakat, hogy Párisz elveszíti az AAA hitelminősítését. Szerinte a gazdaság alapja nagyon szilárd és annak helyzetét legjobban a pénzügyi piacok tudják megítélni, amik pillanatnyilag a problémák nélkül és a legjobb feltételek mellet nyújtanak hitelt Franciaországnak.