ÁSZ: Kiszámítható büdzsé kell a korrupció elleni harchoz

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

"A gazdasági válságnak egyértelműen erősítő hatása van a korrupcióra nézve, hiszen vannak területek, amelyeken e jelenség éppen a pénzhiány, a szűkösség miatt jelentkezik - mondta Pécsett Kovács Árpád.

Az Állami Számvevőszék elnöke hozzátette: másrészt azonban idővel javulhat a helyzet, mert a piaci feltételrendszer megváltozásával a hagyományos hálózatok összetörnek, s a korrupció már nem jár előnnyel bizonyos területeken, így a lakópark-építésben, belterület eladásában, pályázatok megszerzésében.

Az ÁSZ elnöke szerint a korrupció elleni fellépés hatékony eszköze a kiszámítható és következetes állami működés, különösen a kiszámítható költségvetés.