Törpe erőműveket építenek hazai folyókra

Vágólapra másolva!
Négyszáz fős település áramellátását biztosítani képes mini vízi erőműveket épít egy hazai vállalkozás több magyarországi folyóra. A cég szerint a már elkészült első erőműnek nincs környezetkárosító hatása, de a zöldek támogatása azért nem valószínű.
Vágólapra másolva!

Összesen hét, úgynevezett törpe vízi erőművet telepít magyarországi folyókra a fővárosi Blue Stream kft., amelyek közül az elsőt a Sión, Szekszárd mellett már üzembe helyezték - mondta az MTI-nek a cég ügyvezető igazgatója.

Csatár Tamás tájékoztatása szerint a saját tervezésű és kivitelezésű, "háztartási méretű" kiserőmű 37 kilowatt névleges teljesítményre képes. Ez évi 150-200 ezer kilowattóra energiát állíthat elő, ami azt jelenti, hogy normális üzemben egy négyszáz fős település áramellátását biztosíthatja - mondta a cégvezető.

A Sión az árvízkapunál felállított erőmű három köbméter vizet tud befogadni másodpercenként. A berendezés működéséhez legalább 1,2 méteres szintkülönbségre van szükség a Sió és a Duna között - magyarázta Csatár Tamás.

A 20-25 millió forintba kerülő erőművet 8,5 millióval támogatta a Környezet és Energia Operatív Program - közölte, hozzátéve, hogy a Sión megtermelt áramot a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt.-vel kötött szerződés alapján az E.on veszi át.

Miután száz százalékban megújuló energiáról van szó, a beruházás megtérülési ideje alatt a kft. a piacinál magasabb áron, a fogyasztói ár 85 százalékáért tudja értékesíteni az itt termelt áramot.

Csatár Tamás hozzátette, terveik szerint idén még három, a jövő év elején kettő, 2011-ben pedig egy, maximum 200 kilowatt névleges teljesítményű vízi erőművet helyeznek üzembe.

Noha a társaság vezetője szerint a Sión üzemelő kiserőműnek a környezeti hatástanulmány szerint nincs káros hatása a természetre, a cég a létesítmények helyét zöld szervezetek tiltakozásától tartva nem kívánja nyilvánosságra hozni.