Vágólapra másolva!
A Hummert egy kevéssé ismert kínai cég veszi meg a General Motors amerikai vállalattól - közölte kedden a The Wall Street Journal. A lap szerint a vásárló 500 millió dollárt fizet a terepjárómárkáért.
Vágólapra másolva!

A Hummer tulajdonosa, a General Motors közölte, hogy a szabadidős terepjárókat gyártó részlegének eladásáról előzetes megállapodást, egyetértési nyilatkozatot írt alá a vevővel, amelynek kilétét a cég azonban nem árulta el.

A Wall Street Journal szerint a vásárló a Sichuan Tengzhong Heavy Industrial Machinery nevű vállalat, amely kevesebb mint 500 millió dollárért jut hozzá a márkához. Az üzletet a felek várhatóan a harmadik negyedév végéig nyélbe ütik. A GM azt is közölte, hogy a vásárló elkötelezett a márka fejlesztése mellett, tervei között szerepel alternatív üzemanyaggal hajtott modellek gyártása is.

Mindent gyárt a vevő

A délnyugat-kínai Csengtu városából irányított Sichuan Tengzhong Heavy Industrial Machinery cég profiljáról annyit közölt az újság, hogy szinte mindent előállít az építkezési gépektől kezdve a billenős járműveken át az autópálya- és hídelemekig. A magánkézben levő vállalat erőteljes növekedést ért el az utóbbi években hazai cégek felvásárlásával.

A The Wall Street Journal megjegyezte, hogy a kínai autógyárak a közelmúltban megerősödtek, olyannyira, hogy néhányuk külföldi márkákra is szemet vetett. A téves detroiti termékfejlesztés jelképévé váló, benzinzabáló járműveket előállító Hummer megvétele mégis szokatlan lépés egy kínai cég részéről, hiszen a pekingi kormány is a kisautók eladását és az elektromos, valamint alternatív üzemű járművek fejlesztését ösztönzi. Az ügylethez szükség van a kínai kormány jóváhagyására, mert bármely külföldi cég megvétele a kormány engedélyéhez kötött.

Sok jelentkező a Saturnra

A CNN hírtelevízió ugyancsak kedden közölte, hogy a GM egy másik eladandó márkájára, a Saturnra 16 jelentkező van. A legnagyobb amerikai autógyártó vállalat ezenkívül túl akar adni a Saabon, a Pontiacot pedig minden bizonnyal felszámolja. A General Motors a Chevrolet, a Cadillac, a Buick és a GMC márkákat tartja meg, ezekre alapozva akar felépíteni egy versenyképesebb új vállalatot.