Vágólapra másolva!
Az Európai Központi Bank csütörtökön, kamatdöntésével egyidejűleg, új előrejelzéseket ad ki az euróövezeti gazdaság és a fogyasztói árak várható alakulására, és azok "sajnos nem lesznek nagyon jó számok", mondta szerdán a bank kormányzótanácsának osztrák tagja, Ewald Nowotny.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

Nowotny úgy vélte, több hónapon át csökkenni fognak a fogyasztói árak éves összehasonlításban az euróövezetben, ezt azonban nem nevezte deflációnak. A kamatkilátásokról nem szólt, de azt mondta, hogy az Európai Központi Banknak (EKB) szükség esetén módja van bővíteni a piaci kötvényvásárlásra eddig előirányzott, 60 milliárd eurós keretet.

Az EKB legutóbb május elején csökkentette alapkamatát, negyed százalékponttal 1,00 százalékra, újabb rekord mélységbe, és mennyiségi enyhítést, azaz elektronikus pénzhígítást is bejelentett euróban jegyzett, euróövezetben kibocsátott, fedezett kötvények vásárlására 60 milliárd euró erejéig, tekintettel az eltűnő inflációra. További kamatcsökkentésre jelenleg nem számítanak a piacon, annak dacára, hogy az előzetes becslés szerint májusban 0,0 százalékra, zéróra csökkent a tizenkét havi infláció az euróövezetben, vagyis az átlag szintjén ugyanoda süllyedtek a fogyasztói árak, ahol tavaly májusban voltak. Ilyen még sosem fordult elő az euróövezet történetében. Előzőleg áprilisban 0,6 százalékos volt a tizenkét havi infláció.

Legutóbb márciusban az EKB 2,2-3,2 százalék között jósolta az euróövezeti GDP idei visszaesését. Az Európai Bizottság 4,0 százalékos GDP-csökkenésre számít idén az euróövezet átlagában. Az EKB márciusban mínusz 0,7 százalék és plusz 0,7 százalék között valószínűsítette az euróövezeti GDP alakulását jövőre. Az Európai Bizottság jövőre 0,1 százalékos visszaesésre számít.