Egyre többe kerülnek a nyugdíjasok

Vágólapra másolva!
A bruttó össztermékhez képest közel 5 százalékos kiadásnövekedést jelent az Európai Unió tagországainak a társadalom öregedése 2060-ig - áll egy tanulmányban, amelyet az Európai Bizottság szerdán ismertetett Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

Az EU végrehajtó testülete egyúttal figyelmeztetett: a tagállamoknak még azt megelőzően kell megfelelő stratégiát kidolgozniuk erre a problémára, hogy megkezdődik a hatvanas-hetvenes években megugrott születési számú nemzedékek nyugdíjba vonulása. Utóbbi várhatóan 2015-35-ben okozza a legnagyobb fejtörést az unióban.

A jelenlegi tendenciák alapján az várható, hogy 2060-ra a jelenlegi 25 százalék helyett 50 százalék lesz a 65 év fölöttieknek a munkaképes korúakhoz viszonyított aránya - emelte ki Brüsszel. A többletköltség elsősorban a nyugdíjakban és az egészségügyi kiadásokban jelentkezik majd.

Vladimír Spidla és Joaquín Almunia biztosok leszögezték: örvendetes tény, hogy növekszik az átlagéletkor az EU-ban, és biztosítani kell az idősebbek méltó nyugdíját és megfelelő gondozását, ugyanakkor arról is gondoskodni kell, hogy ez ne jelentsen elviselhetetlen terhet a jövendő generációknak. Az öregedés már a következő évtizedben jelentős hatással lesz az uniós gazdaságra - mutattak rá.

A közzétett prognózis szerint Magyarországon a 2007-es szinthez képest 2060-ra három százalékkal növekednek az állam nyugdíjterhei, 1,3 százalékkal az átlagéletkor növekedéséhez kapcsolódó egészségügyi kiadások, 0,4 százalékkal az idősgondozási terhek. A munkanélküliség finanszírozásában ugyanakkor várhatóan 0,1 százaléknyi javulást eredményez a tendencia, az oktatási kiadásokban pedig 0,4 százalékos visszaesést.

A számítások szerint Magyarországon - az említett tételek eredőjeként - mindösszesen 4,1 százalék állami kiadásnövekedés következhet be. Ennél kevesebbre (0,4-2,6 százalékra) számít az EU például az északi EU-tagállamokban és Ausztriában, ugyanakkor Görögországban, Romániában, Luxemburgban, Cipruson és Szlovéniában az emelkedés a 10 százalékot is meghaladhatja.