Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az euróövezetben áprilisban javult a gazdasági hangulat, pontosabban mérséklődött a pesszimizmus márciushoz képest.

Az Európai Bizottság szerdán megjelent felmérése szerint az átfogó hangulatmutató 67,2 pontra emelkedett. Ez meghaladja az index történetében legalacsonyabb szintet jelentő 64,7 pontos márciusi értéket, de felülmúlja az elemzői prognózisokat is, a szakértők ugyanis 65,2 pontos áprilisi eremdényre számítottak.

A pozitív várakozásokat tükröző 100 pont feletti értékre legutóbb 2007 februárjában volt példa, és tavaly májustól hónapról hónapra csökkent az index értéke, azóta a most jegyeztek fel először javulást.

A piacon azt remélik, hogy az Európai Központi Bank (EKB) május elején újabb negyed százalékpontos alapkamat-csökkentés mellett egyéb likviditásnövelő intézkedésekkel is támogatni fogja a válság leküzdését.