Vágólapra másolva!
A Daimler német járműipari vállalat megvált a Chrysler amerikai autógyárban birtokolt maradék részesedéséről is. Ez a lépés egyike azoknak, ami az autóipari óriás tisztázásához szükséges, ha igénybe akarják venni az Obama-kormány nyújtotta segítséget.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A Chrysler többségi tulajdonosával, a Cerberus Capital Management New York-i befektetési alappal és a Chryslerrel hétfőn kötött megállapodás értelmében a Daimler lemond 19,9 százalékos részesedéséről, nem követeli vissza a michigani székhelyű autógyárnak nyújtott 1,9 milliárd dolláros kölcsönt és 2012-ig évente 200 millió dollárt fizet a Chrysler nyugdíjalapjának.

Az egyezség "csak" 700 millió dolláros üzemi veszteségként jelenik majd meg a Daimler a második negyedévi eredményében, mivel a német társaság már tavalyi mérlegében nullára írta le a Chrysler-részesedés értékét.

A Daimler 2007-ben számolta fel a közel egy évtizeddel korábbi egyesülést a Chryslerrel, eladva az amerikai autógyár 80,1 százalékát a Cerberusnak, 7,4 milliárd dollárért. A Daimler-Benz 1998-ban még 36 milliárd dollárért vette meg a Chryslert.

A Daimlerrel kötött mostani megállapodás újabb lépést jelent a Chrysler helyzetének tisztázásában. Az amerikai autógyárnak május 1-jéig kell előállnia egy életképes szanálási tervvel, hogy megkapja Washingtontól a kért állami segítséget. Vasárnap két kulcsfontosságú szakaszt zártak le.

A TCA kanadai szakszervezet érintett munkavállalói megszavazták az új kollektív szerződést, amely évi 240 millió dolláros megtakarítást jelent. Az UAW amerikai szakszervezet ugyancsak dűlőre jutott a Chrysler, az amerikai pénzügyminisztérium és az olasz Fiat vezetőivel, és a tagok szerdáig dönthetnek arról, hogy elfogadják-e megállapodást.

A Chryslernek azonban csütörtökig meg kell állapodni hitelezőivel is - 6,9 milliárd dolláros adósságállományról van szó, ami előfeltétele annak, hogy a Fiattal partnerségre tudjon lépni. Barack Obama amerikai elnök egy hónappal ezelőtt közölte, hogy a Chrysler akár hatmilliárd dolláros támogatást is kaphat a korábban odaítélt négymilliárd mellé, ha be tudja bizonyítani életképességét.