Válsághíradó: fájdalom, forintesés, OTP-zuhanás és oroszok a Molban

Vágólapra másolva!
Kedden folytatódik a kormány átalakítása. Bajnai Gordon eddig csak annyit mondott: fájni fog a programjának végrehajtása, ám a miniszterelnöki poszt várományosa részleteket nem árult el terveiről. Figyelni kell a fizetési mérleg alakulására kedden, erről a jegybank közöl adatokat. Hétfőn nem sok jó hír érkezett: leminősítették Magyarországot, vesztett értékéből a forint, 10 százalék fölött esett az OTP. A Molba beszálló orosz cég, a Szurgutnyeftyegaz leginkább ismeretlenségével okozhat bizonytalanságot a tőzsdén. Hajnali válsághíradó.
Vágólapra másolva!

Minden embert érinteni fog és fájdalmas lesz - így harangozta be programját Bajnai Gordon, az MSZP és az SZDSZ közös kormányfőjelöltje hétfői sajtónyilatkozatában. Bajnai programjáról egyelőre nem lehet részleteket tudni, a kormány átalakításakor pedig előreláthatólag háttérbe szorulnak majd a pártpolitikusok.

Izraelben kedden mutatja be a Likud párti Benjámin Netanjahu kijelölt miniszterelnök az új kormányt. A Likudon kívül a Munkapárt, az ortodox szefárd Sasz, valamint a szélsőjobboldali Jiszráél Béténu és a telepesek radikális pártja, a Zsidó Haza vesz részt. A nagy létszámú koalíciós kormányban várhatóan mintegy harminc miniszter lesz.

Gazdaság: mi várható kedden?

Kedden szinte egész nap érkeznek majd kevésbé fontos japán statisztikák, amelyek közül az építőipar teljesítménye és a lakásépítés adatsora lehet még valamennyire érdekes. A német munkanélküliségi adatok számunkra fontosabbak lehetnek, ugyanis megmutatják a gazdaság helyzetét Magyarország legnagyobb exportpiacán. Olaszországból inflációs adat érkezik, az eurózónában pedig becslés lát majd napvilágot az infláció alakulásáról.

A keddi napon a két leglényegesebb nemzetközi hír az amerikai fogyasztói bizalmi index és a chicagói beszerzési menedzserindex lehet. Az OECD szintén ezen a napon teszi közzé gazdasági növekedési prognózisát, Angel Gurria főtitkár előzetesen azt mondta, borúlátóbb lesz a vártnál az előrejelzés, és várhatóan 4,3 százalékkal esik majd vissza a 30 legfejlettebb ország teljesítménye. .

Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank ad ki két statisztikát. Ezek közül a legfontosabbak a fizetési mérlegre vonatkozó adatsorok lesznek. A háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábak alakulása kevésbé szokta befolyásolni a piacokat.

Mi történt hétfőn?

Oroszoké lett a Mol ötöde, kiszállt az OMV, amelynek részét a Szurgutnyeftyegaz vette meg hétfőn.

Leminősítette a magyar és az ír adósságot az S&P. A magyar leminősítés nyomán esett a forint, és a több mint 10 százalékot vesztő OTP kereskedését is fel kellett függeszteni a visszaeső tőzsdén.

A hazai munkanélküliségi ráta közben átlépte a kilenc százalékot.

Júniusban várható a lakáshitelek tömeges bedőlése - írta az [origo] hétfőn reggel.

A válság első spanyol bankáldozata a Caja de Ahorros de Castilla-La Mancha takarékpénztár lett.

Távozik a GM vezére - Rick Wagoner vezérigazgató az Obama-kormány nyomására távozik a legnagyobb amerikai autógyár, a General Motors éléről. A Chrysler viszont előre próbál menekülni, és a Fiattal igyekszik szövetséget kötni.