Vágólapra másolva!
A német parlament felsőháza, a Bundesrat is jóváhagyta pénteken Németország háború utáni történetének eddigi legnagyobb konjunktúraélénkítő csomagját, amely hivatalosan a stabilitás fenntartását és a foglalkoztatás biztosítását célozza. A Bundestag egy héttel ezelőtt hagyta jóvá a tervezett intézkedéseket.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A nagykoalíció pártjai, a konzervatív CDU és CSU, valamint a szociáldemokraták több hétig tartó viták és egyeztetések után még januárban állapodtak meg az 50 milliárd eurós csomagról, amelynek fő tartópilléreit - csaknem 28 milliárd euró értékben - az infrastruktúra fejlesztésére szánt beruházások, valamint az adó- és járulékcsökkentések jelentik. A csomagtervben foglaltak két évre, 2010-végéig szólnak. Az intézkedések egy része azonnali hatállyal életbe lép, a csomagterv egésze pedig július 1-i hatállyal.

Az előirányzott beruházások legnagyobb részét az oktatás, illetve a képzés területére, mindenekelőtt iskolák építésére szánják. A tervezett adó, illetve járulékcsökkentések mintegy 18 milliárd eurót tesznek ki. Ezek keretében egyebek között 8004 euróra emelkedik az éves adómentes jövedelem, s 14,9 százalékra csökken a nem sokkal ezelőtt 15,4 százalékra megemelt társadalombiztosítási járulék. A jövedelemadó alsó határa 15 százalékról 14 százalékra csökken.

A csomagterv részeként a hatóságok igyekeznek vonzóbbá tenni a rövidített munkaidőt, amely a tömeges elbocsátások elkerülését célozza. A kormány azonnali hatállyal intézkedést hozott a súlyos értékesítési gondokkal küszködő autóipar támogatására is. Ennek megfelelően 2500 euróval támogatják az új személygépkocsik vásárlását abban az esetben, ha a vásárló előzőleg beleegyezik legkevesebb 9 éves régi autójának roncsként történő felhasználásába.

A családtámogatás keretében a szülők minden gyermek után egyszeri, 100 eurós támogatásban részesülnek.

A konjunktúraélénkítés magában foglalja azt a célkitűzést is, hogy a nehéz helyzetbe került vállalatok állami hitelhez, illetve garanciavállaláshoz jussanak. Ebből a célból a koalíciós pártok egy 100 milliárd euróig terjedő garanciavállalási keret létrehozását irányozták elő. Értesülések szerint egyébként az előre jelzett igények jóval meghaladják ezt az összeget.

A szavazást megelőző vitában Karl-Theodor zu Guttenberg új gazdasági miniszter elutasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint az előirányzott intézkedések általánosságban a piacgazdaság helyett az állami tervgazdálkodás irányában egyengetik az utat. A miniszter úgy vélte, hogy a csomagtervben foglaltak erősítik a piaci viszonyok érvényesülését.

A mostani immár a második konjunktúraélénkítő program. A kabinet előterjesztésére a parlament tavaly novemberben hagyott jóvá egy 31 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot.

A Bundesrat által pénteken jóváhagyott konjunktúraélénkítő csomag következményeként jelentős mértékben megnövekednek az állami adósságok. Ebből kiindulva a képviselők az idei esztendőre egy pótköltségvetést hagytak jóvá, amely csaknem 40 milliárd eurós új adóssággal számol. Értesülések szerint egyébként a konjunktúraélénkítő csomagból fakadóan az új adósságok az idén 80 milliárd euróra növekedhetnek.