Soros alapja 26 százalékkal nyomta le a riválisokat

Vágólapra másolva!
Soros György, a magyar származású üzletember befektetési alapja 8 százalékos hozamot termelt tavaly, ezzel 26 százalékkal előzte meg riválisait. A hedge-fundok, a kockázati tőkealapok átlagosan ugyanis 18 százalékos veszteséget könyveltek el 2008-ban.
Vágólapra másolva!

A Soros Management Fund (SMF) 16 millió részvénnyel növelte részesedését a brazil olajvállalatban, a Petrobrasban. A Petroleo Brasileóban immár 1,45 százalékot birtokol az SMF.

Soros György, a magyar származású üzletember kockázati befektetési alapja, hedge-fundja mindemellett egy kanadai cégben is újabb 2,6 millió részvényt vett. Az élelmiszereket gyártó kanadai Potash Corp.-ban így már 2 százalékos az SMF részesedése.

Mindkét befektetés az USA-ban forgalmazott részvényekre vonatkozik, így a Petrobras és a Potash jelenleg a két legnagyobb amerikai részvénypakett, amelybe Soros alapja befektetett.

A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó szingapúri szakértő, Hernan Ladeuix, a CLSA elemzője szerint a Petrobras az egyetlen nagyobb olajcég jelenleg, amely évi 5 százalékos növekedésre számíthat. A következő években a CLSA szerint az olajárak nöekedni fognak.

A Petrobrasban most már soros a második legnagyobb befektető, már ami az USA-ban forgalmazott részvényeket illeti. A brazil céget egyébként az anyaállam, Brazília tartja ellenőrzése alatt.

A Potashban Sorosék a mostani befektetés nyomán a nyolcadik legnagyobb tulajdonosok lettek.

Az elektronikai cikkeket forgalmazó Best Buy Co.-ban kilencmillió részvényt vásárolt az SMF, így 2,3 százalékosra nőtt a részesedése. Ugyanakkor Sorosék eladtak 3 millió Wal-Mart részvényt, így a kiskereskedelmi vállalatban 0,01 százalékra csökkent a részesedésük.

Szintén eladtak kétmillió RIM (Research In Motion Ltd.) részvényt. A mobilgyártó terméke az a Blackberry készülék, amelyet Barack Obama amerikai elnök is használ.

Soros alapja jelenleg 21 milliárd dollárt ellenőriz. Az üzletember Quantum Endowment Fund nevű cége 8 százalékos hozamot termelt tavaly, ami összehasonlítva az üzletág más szereplőivel,. rendkívül jó eredmény, hiszen a többi hedge-fund átlagosan 18 százalékos veszteséget ért el.