Ötmilliárdot spórolnak a 13. havi nyugdíjon

Vágólapra másolva!
Jövőre körülbelül ötmilliárd forint megtakarítást jelent az, hogy az újonnan nyugdíjba lépők már nem kapnak 13. havi nyugdíjat - közölte Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter szerdán az m1 Nap-kelte című műsorában.
Vágólapra másolva!

A tárca vezetője szerint ez az összeg minden további évben halmozódni fog, azonban már nem öt-, hanem mintegy tízmilliárd forinttal.

Így tehát az egy viszonylag gyorsan felhalmozódó többletet jelent majd a nyugdíjrendszerben - jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy a közszférában dolgozók 13. havi fizetésének jelenlegi kompenzációs rendszere 2010-ben is megmarad-e, Szűcs Erika úgy válaszolt: a szándék megvan hozzá. Reméli, hogy forrás is lesz - tette hozzá.

Szóba került a szociálpolitikai (szocpol) támogatás átalakításának rendszere is, amellyel kapcsolatban elmondta, a szocpol igénybe vételéhez szükséges 30 százalékos, tervezett önerő készpénzben értendő, amit előre le kell majd tenni, a forrása azonban bármi lehet.

Azzal kapcsolatban, hogy a szociális tárcának mennyit kell megspórolnia idei költségvetéséből, Szűcs Erika közölte: 16-26 milliárd forint közötti az az összeg, amelyet a minisztériumnak meg kell takarítania.

Ebből várhatóan 10-20 milliárd forintot tesz majd ki a gáz- és távhőtámogatás területére előírt megtakarítási kötelezettség - fűzte hozzá.