Negyedével esett vissza az európai autópiac

Vágólapra másolva!
Januárban 26 százalékkal csökkentek az európai autóeladások - éves szinten - a JATO Dynamics jelentése szerint. Minden vizsgált országban - Romániát és Bulgáriát leszámítva az EU-tagállamaiban, illetve Norvégiában, Izlandon és Svájcban - visszaesett az értékesítés, sőt, az izlandi piac 88,1 százalékos zuhanással áll a lista utolsó helyén.
Vágólapra másolva!

Akárcsak a GDP-t tekintve, Franciaországban nem olyan nagy a visszaesés - a válságnak legjobban ez a piac állt ellen, 7,9 százalékos zsugorodással. Viszonylag jól teljesített Belgium is, 10,9 százalékos visszaeséssel, ami a második legjobb eredmény.

Kisebb a visszaesés Németországban is, ahol 14,2 százalékos csökkenést regisztráltak. Nagy-Britanniában ennél sokkal drasztikusabb, 30,9 százalékos a mutató.

Spanyolországban még drámaibb a helyzet (-41,6 százalék), és Finnország 46,5 százalékos, Dánia 50,3 százalékos zuhanása is már-már összeomlásnak tekinthető. Magyarország 52,1 százalékos visszaesésére ezek után nehéz szavakat találni, de Írországban 66,3 százalékos a mutató, tehát nem mi vagyunk a legrosszabbak, az extrém rossz helyzetben lévő Izlandot leszámítva. (Izlandot érte el tavaly ősszel először a nemzetközi hitelválság, a kisebb országok közül. A szigetállam valutája összeomlott, a legnagyobb bankok csődbe mentek, és az ország egésze is a csőd szélére került, ezek után nem meglepő a 88,1 százalékos visszaesés.)

Ami az autómárkákat illeti, a Renault 31,8 százalékkal zuhant, ami azért érdekes, mert a francia és a belga piac egyébként relatíve jól teljesített. Az Opel/Vauxhall páros volt ennél rosszabb, 33,7 százalékos visszaeséssel. A legkevésbé az Audit érintette a jelentősebb (Top 10) márkák közül a válság. Az értékesítés mindössze 5,5 százalékkal mérséklődött ennél a cégnél, ami viszonylag jó hír Magyarország számára, ahol komoly Audi-üzem működik Győrben.

A Volkswagen márka is viszonylag jól áll (konszern szinten a VW-hoz tartozik az Audi is, de a JATO a márkákat összesítette), hiszen e cég forgalma 19,2 százalékkal zsugorodott, ennél csak a Ford és a már említett Audi teljesített jobban, 18,1 százalékos visszaeséssel.

A Volkswagen márkán belül a Golf 22,8 százalékkal esett vissza, A Ford Fiesta viszont 11,4 százalékkal növelte eladásait. Az Audi A4/S4/RS4 viszont egészen kiváló, 20,8 százalékos bővülést regisztrálhatott a Top 10 modell közül. A legnagyobb visszaesés a Top 10 közül a Fiat Puntónál (-43,2 százalék), a Renault Cliónál (-42,7 százalék) és az Opel/Vauxhall Corsánál (40,5 százalék) következett be.