Ötödével zuhant az orosz ipari termelés

Vágólapra másolva!
Januárban 19,9 százalékkal kisebb volt az orosz ipari termelés, mint decemberben, és 16 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, jelentették az orosz statisztikai szolgálatnál hétfőn. Az elemzők csak 11,7 százalékos éves visszaesést vártak. A visszaesésben az autóiparé volt a főszerep.
Vágólapra másolva!

Az orosz járműipar teljesítménye 80 százalékkal zsugorodott, miközben erősen esett az építő-, a fém- a vegyipar és a könnyűipar termelése is. A válságtól leginkább sújtott egész feldolgozóipar 32,7 százalékkal esett vissza decemberhez képest, és mintegy 24,1 százalékkal tavaly januárhoz képest. A nyersanyagtermelés 3 százalékkal, illetve az egy évvel korábbihoz képest 3,6 százalékkal esett vissza.

Az orosz ipari termelés decemberben 10,3 százalékkal, novemberben 8,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Tízéves, évi átlagban 7 százalékos növekedés után tavaly egész évben az orosz ipar teljesítménye egész évben csak 2,1 százalékkal nőtt.

A példátlan, 80 százalékos autóipari visszaesés oka, hogy az autógyárak közül több, beleértve a külföldieket, a Fordot, a Renault-t, szüneteltette a termelést, az év végi és év eleji ünnepi szabadságolási időszakot meghosszabbította, összesen 1 hónaposra terjesztve ki. Egyes gyárakban áttértek az egyműszakos termelésre, egyebek között a beszállítók késedelmei miatt.

A kereslet is nagyot zuhant. Az autóeladások 33 százalékkal fogyatkoztak januárban az egy évvel korábbihoz képest, és 44 százalékkal decemberhez képest, kevesebb mint 117 ezerre. Ebből iparági becslések 40 százalékos éves mínuszra következtetnek az oroszországi keresletben az idén. Tavaly 3,2 millió új autót adtak el Oroszországban.