Vágólapra másolva!
Németországban az infláció ötéves mélypontra esett. A fogyasztói árak januárban 0,9 százalékkal emelkedtek decemberhez képest - jelentette be szerdán a wiesbadeni statisztikai hivatal.
Vágólapra másolva!

Legutóbb 2004 februárjában mértek - 0,8 százalékkal - egy százalék alatti havi inflációs ütemet.

Az adatok azonosak a statisztikai hivatal által január végén közölt előzetes adatokkal. Eszerint az élelemiszerárak januárban még csökkentek is: 0,5 százalékos visszaesést mért a hivatal. Átlagban viszont 1,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi árszintet az élelmiszerek.

Januárban a legerősebb ütemben a petrolkémiai termékek ára csökkent, azok 15,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől. Összességében az energiaféleségek 0,8 százalékkal olcsóbbodtak 2008 januárjához képest.