Vágólapra másolva!
Leáll a Vértesi Erőmű (Vért) márkushegyi bányája a nyáron egy hónapra, mert kétmilliárd forintot meg kell takarítania a cégnek - jelentette be Szabó Pál, az erőmű elnök-vezérigazgatója szerdán munkásgyűlésen Tatabányán. Tájékoztatása szerint június 15-étől a bányaüzem dolgozóit egy hónap szabadságra küldik, a 240 erdélyi bányásszal viszont szerződést bontanak. Szabó Pál hangoztatta, 2009 végéig a Vért 2100 saját munkavállalóját bizonyosan nem érintik ezek a döntések.
Vágólapra másolva!

Az egy hónapos leállás a kormányzattal való intenzív tárgyalások eredményre - mondta a gyűlésen Keleti György, a térség MSZP-s országgyűlési képviselője. Korábban 4-5 hónapos kényszerszünet is szóba került - jegyezte meg. A kormányzat szándéka ugyanis az, hogy a munkahelyek megmaradjanak, ezért a tulajdonos MVM-mel együtt egyebek között elvárja, hogy a cég építse le a több év alatt felhalmozott, indokolatlanul magas szénkészletet, költségtakarékosan tevékenykedjen. A munkásgyűlésen elhangzott: az erőmű depóin jelenleg 780 000 tonna szenet raktároznak, a 8 milliárd forint értékű készlet hét hónapra elegendő.

Keleti György elmondta azt is, hogy az áram árába beépített szénfillér nélkül a Vértesi Erőművet nem lehetne működtetni, azonban a kormányzat továbbra is kitart a szakszervezetekkel kötött megállapodás betartása mellett, függetlenül attól, hogy a társaság által értékesített villamos energia ára néhány hónap alatt közel a felére csökkent, és az előrejelzések szerint a helyzet nem fog javulni.