Visszaesett a német kiskereskedelem

Vágólapra másolva!
Decemberben már a harmadik hónapja folyamatosan csökkent a német kiskereskedelmi forgalom, vagyis a háztartások évi végi költekezése sem módosított azon, hogy Európa első számú gazdasága a legrosszabb negyedévet zárta a múlt év utolsó negyedében. A szövetségi statisztikai hivatal keddi közlése szerint a szezonálisan kiigazított decemberi forgalom 0,2 százalékkal csökkent novemberhez képest, illetve 0,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól.
Vágólapra másolva!

A szakértők várakozásaikban decemberre 0,5 százalékos havi, illetve 0,7 százalékos éves szintű forgalombővülésre számítottak. A tények ugyan erre a várakozásra rácáfoltak, de más országokhoz képest a viszonylag csekély mértékű karácsonyi forgalomcsökkenés arra utal, hogy a németországi recessziónak nem a háztartások fogyasztásának visszaesése a fő oka. A szakértők szerint az sokkal inkább a kivitel, illetve a beruházási javak eladásának visszaesésével magyarázható.

A német gazdaság teljesítménye október és december között a várakozások szerint 1,5-2 százalékkal csökkent. A Bundesbank szintén kedden közzétett előzetes adataiban a kiskereskedelmi forgalom decemberi visszaesését 1,7 százalékban adja meg havi összevetésben. A forgalom éves szinten 3,5 százalékkal esett. A Bundesbank számítása tartalmazza az autóeladásokat és az üzemanyag forgalmazását is.