Mélyponton a foglalkoztatottság Komáromban

Vágólapra másolva!
A tavalyi év végén annyi munkanélküli volt Komárom-Esztergom megyében, mint 2005 decemberében, a megyében közel tízezer álláskeresőt tartottak nyilván, ez a gazdaságilag aktív népesség hat és fél százaléka - közölte a regionális munkaügyi központ.
Vágólapra másolva!

A hivatal tájékoztatása szerint a kedvezőtlen változás az év utolsó két hónapjában következett be, novemberben és decemberben közel 1700 új munkanélkülit regisztráltak.

A Közép-Dunántúli Régióban egy év alatt 23 százalékkal, míg országosan lényegesen kisebb mértékben 7,3 százalékkal bővült a nyilvántartott álláskeresők állománya. A megye kirendeltségei közül Tatabánya körzetében következett be a legnagyobb mértékű, 33 százalékos növekedés.

A munkanélküliségi ráta tekintetében a régió az országos rangsor negyedik helyén áll, azaz csak Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében volt alacsonyabb a munkanélküliség, mint Komárom-Esztergom megyében.

A megyében a bejelentett létszámleépítésekben érintettek közel egyharmada külföldi, döntő többségében szlovákiai munkavállaló.

Decemberben Komárom-Esztergom megyében 3096 embert érintettek a nyilvánosságra került létszámcsökkentési szándékok a következő cégeknél: Bowden Kft., (60 fő), Borg-Warner (172 fő), Foxconn (1000 fő), Magyar Suzuki (1200 fő), Perlos (500 fő és 110 kölcsönzött dolgozó), Tondach (54 fő).