Vágólapra másolva!
A forint kedvező nemzetközi befektetői hangulatban erősödött délelőtt: a dollár 220, a frank 230 forint alá süllyedt. Délután kissé visszavett a forint, és visszatért a reggeli jegyezésszintekhez.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül4 bejegyzés
09:35
augusztus 23, 2012
Vágólapra másolva!

Erősödéssel indította a napot a forint

Csütörtök reggel fél nyolckor 276,80 forintot ért a devizapiacon egy euró. A dollárért 220,75 forintot kértek a kereskedők, a svájci frank árfolyama pedig 230,46 forintnál járt.

Kedden idei legerősebb árfolyamát érintette a forint 274,46-os euró jegyzésen, szerdán pedig leadott valamennyit a nyereségéből. Szerdán az euró jegyzése 275,80 és 277,90 forint között alakult. A dollár szerda délután 222,60, míg a svájci frank 231,16 forintot ért.

Az euró erősödött, csütörtök reggel 1,2540 dolláron áll a jegyzése, szemben a szerdán jellemző 1,2460 dollár körüli árfolyammal. A dollár a főbb devizák széles körével szemben gyengült az amerikai Fed nyíltpiaci bizottsága három héttel ezelőtti kamatdöntő ülésének szerdán este közzétett jegyzőkönyvében foglaltak hatására. A dokumentum a Fed erősödő hajlandóságát bizonyította a gazdaságösztönző jegybanki eszköztár igénybevételére.

12:20
augusztus 23, 2012
Vágólapra másolva!

Növelte előnyét a forint

Kevéssel negyed 11 után az euró 276,20 forintba került a devizapiacon, a frank ekkor néhány fillérrel 230 forint alatt mozgott, a dollár pedig 220 forintba került. Ez azt jelenti, hogy a forint valamennyi fontos külföldi devizával szemben erősödött.

14:20
augusztus 23, 2012
Vágólapra másolva!

Lendületben maradt a forint

Negyed 1 után az euróért 275,60 forintot kellett adni a deviapiacon. A svájci frank 229,50, dollár 219,40 forintra gyengült.

17:08
augusztus 23, 2012
Vágólapra másolva!

Kissé rontott a forint

Három óra után néhány perccel 276,71 forintba került egy euró a bankközi devizapiacon. Az amerikai dollárt 220,46, míg a svájci frankot 230,42 forinton jegyezték ekkor.