Vágólapra másolva!
Újabb történelmi mélypontra gyengült a forint a svájci frankkal szemben péntek délután. Egy frank 227,53 forintba került, ami a csütörtöki jegyzéseknél is magasabb. A piaci szereplők elsősorban az euróövezeti államadósság-válság okozta bizonytalanság és a világgazdaság növekedési kilátásainak romlása miatt vásárolják a biztos, értékálló befektetésnek számító svájci devizát.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül13 bejegyzés
08:34
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

225 forint alatt kezdett a frank

Péntek reggel, néhány perccel fél 7 után az euróért 268,80 forintot kellett adni a devizapiacon, a dollár jegyzése pedig 188,45 forintnál tartott. A svájci frank árfolyama 224,80 forint volt. A frank péntek reggeli árfolyama több mint két forinttal marad el az előző nap elért 227 forint feletti csúcsoktól.  

A svájci frank az euróval és a forinttal szemben is többször rekordot döntött csütörtökön, mert a nemzetközi piacokon egyre rosszabb lett a hangulat, az eladói nyomás délután erősödött fel. A pesszimizmus hátterében az állt, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed magyar idő szerint szerda este borúlátó előrejelzést tett közzé az amerikai gazdaság teljesítményéről. Másfelől a befektetői hangulatot rontotta, hogy az óriási adósságállománnyal küzdő Görögország helyzete még nem rendeződött. A rossz hangulatban a befektetők biztonságos eszközöket vásároltak, a rizikósabbakat pedig eladták, ennek eredményeként a svájci frank az euróval szemben soha nem látott szintre erősödött, ezzel párhuzamosan a frank a forinttal szemben a nap folyamán többször is új rekordot döntött.

Csütörtök este javult a befektetői hangulat azután, hogy Görögország pénzügyminisztere, Evangelosz Venizelosz újabb megszorításokat jelentett be. A politikus azt reméli, hogy a lépések segíthetnek az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott közös mentőcsomag feltételeinek teljesítésében, a jelenleg 5,5 milliárd euróra rúgó költségvetési rés kipótolásában. A bejelentés után az euró erősödött a dollárral és a svájci frankkal szemben is, és a frank forinttal szemben is gyengült.

09:59
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

Húsz fillérrel lejjebb ment a frank

Pénteken, egy perccel nyolc óra előtt az euró jegyzése 268,50 forintnál tartott, a dollárért 188,30, a frankért pedig 224,60 forintot kértek a devizapiacon.

10:56
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

Megfordult a frank

Pénteken nem sokkal kilenc óra előtt az euró jegyzése 268,90 forintnál tartott, a dollár 188,80 forintba került, a svájci frank jegyzése pedig 225,60 forintnál járt. A péntek reggelre több mint két forinttal gyengülő frank tehát újból erősödött.

11:15
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

Raiffeisen: Tartják magukat a biztonságos eszközök

Az uniós vezetők tegnapi találkozóján a felek egyetértettek abban, hogy Görögországnak új mentőcsomagra van szüksége, ez pozitív üzenet volt a piacok számára - derül ki a Raiffeisen péntek reggeli kiadott devizapiaci jelentéséből. A bank szakértői szerint a befektetők azonban továbbra is idegesek, ezt jelzi, hogy a biztonságosabbnak tartott eszközök, köztük a csütörtökön rekordokat döntő svájci frank, nem vesztenek különösebben a megszerzett pozíciókból.

11:35
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

226 forint közelében a frank

Pénteken kora délelőtt, fél tíz után pár perccel az euró 269 forint fölött, a dollár 189,50 forint körül mozgott a devizapiacon. A svájci frank jegyzése pedig megközelítette a 226 forintot.

A Commerzbank elemzése a svájci frank szárnyalásáról azt írta, hogy a frank forinttal szemben beállított 227,49 forintos új rekordja mindössze fél forinttal maradt el a valaha mért legalacsonyabb - 228,05 forintos - euró/forint árfolyamtól. A bank szakértői szerint pénteken kicsit nyugodtabb a piac, ennek köszönhetően került 225 forint alá hajnalban a sávji frank, de "a helyzet törékeny, bármikor indulhat újabb gyengülési hullám".

12:02
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

Abbamaradt a frankerősödés

Pénteken, kevéssel tíz óra után az euró 268,80, a dollár 188,80 forintba keürlt a devizapiacon, a frankért pedig 225,30 forintot kellett adni. Ez azt jelenti, hogy a koradélelőtti szerény frankerősödésnek vége szakadt.

13:17
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

Javított a forint

Nem sokkal negyed 12 után pénteken az euró 268,44 forintba került, a dollár árfolyama 187,80, a svájci frank jegyzése pedig 224,80 forintnál járt.

13:40
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

"A forint csak nézi az eseményeket"

Fél tizenkettő után a forintpiacon 268,60-nál járt az euró árfolyama, a dolláré 188,10 forint körül ingadozott, a sávjci franké 224,90-nél tartott.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője az [origo]-nak azt mondta: a forint piacán nem sok történik, a forint kivülállóként, csak nézi az eseményeket. "Arról van szó, hogy nincs a forintárfolyamot befolyásoló belföldi hír, így a nemzetközi hangulatnak megfelelően mozog a forint a külföldi devizákkal szemben. Ha egy kicsit javul a befektetők vásárlókedve, akkor erősödik az euró biztonságos eszközökkel, elsősorban a svájci frankkal és a dollárral szemben, ez kedvez a forintnak. Ha pedig romlik a hangulat, akkor az euró gyengül, vele párhuzamosan pedig a forint is veszít az értékéből" -mondta Kolba Miklós és hozzátette: a péntek délelőtt valamelyest korrigált a piac, ez pedig azt jelenti, hogy a svájci frank szárnyalása megtorpant, egy kicsit még gyengült is.

14:26
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kicsit erősödött a frank

Pénteken délután fél egy előtt a svájci frankkal 226,40 forintért kereskedtek a devizapiacon. Az euró ekkor 269, a dollár 189,10 forintba került.

15:35
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

Szűk sávban mozog a forint

Fél kettő után pár perccel 269,17 forintnál járt az euró jegyzése a bankközi devizapiacon. A dollár 189,27 forintot ért ekkor, míg a svájci frank 226,27 forintba került.

17:34
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

Továbbra is szűk sávban mozog a forint

Fél négykor az euró árfolyama 268,68 forintnál járt, a svájci frank 225,53 forintba került, a dollár pedig 189,27 forintot ért.

19:10
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

Újabb mélyponton a forint a svájci frankkal szemben

Péntek délután újabb történelmi mélypontra gyengült a forint a svájci frankkal szemben, 16.30 körül a frankot 227,53 forinton jegyezték. A svájci frank jegyzése legutóbb csütörtökön volt történelmi rekordon, 227,40 forinton.

A befektetési menedéknek tekintett svájci frank Magyarországtól és a magyar gazdaság teljesítményétől függetlenül, nemzetközi hatásokra erősödik - mondják elemzők. A piaci szereplők ugyanis elsősorban az euróövezeti államadósság-válság és a világgazdaság kilátásainak romlása miatt  bizonytalanok, ezért vásárolják a biztos, értékálló befektetésnek számító svájci frankot.

21:40
június 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kissé erősödött a forint estére

Péntek estére némileg korrigált a forint, fél nyolc körül a svájci frankot 226,53 forinton jegyezték. A hét elején, hétfő reggel még öt forinttal olcsóbban, 221,58 forinton jegyezték a frankot a nemzetközi devizapiacon. Az euró 269,14 forint volt péntek este. Csütörtök este  269,15 forinton, a hét elején pedig 268,14 forinton állt az euró. Az amerikai dollárt 189,86 forinton jegyezték péntek este az egy nappal korábbi 190,03 forint után. A hetet 188,52 forinton kezdte a dollár.